A lapunk birtokába jutott dokumentumban a menedzser azt kifogásolja, hogy az úgynevezett nonfood, azaz műszaki, ruházati, barkácstermék osztály „visszafele fejlődik: nincs leigazítás, alultöltött, rendezetlen”, amit maga is a létszámmal és a szabadságok kiadásával magyaráz. – Kértem júniusban, hogy nézzétek át a nonfood szabitervezőket, ilyen létszámnál egyszerre két dolgozó szabadságra engedése veszélyezteti a működést. Ez megtörtént? Küldjétek át nekem a piramisból az adatokat a HRM segítségével Excelbe exportálva úgy, hogy látható legyen a jóváhagyás dátuma – írta a Hardlines Manager.
A levél alátámasztani látszik azt a régi, Tescóval szemben megfogalmazott szakszervezeti kifogást, hogy a profit érdekében a multinacionális vállalat szándékosan a szükséges létszám alatt végezteti a munkát áruházaiban. A jelenség miatt a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete már 2009-ben tárgyalni akart a cég vezetésével.
– Húsz ember végzi száz ember munkáját, emiatt mindenki gyomorideggel jár be dolgozni – fogalmazott ekkor lapunknak egy tescós dolgozó. Elmondása szerint annyira kevés pénztárost alkalmaztak, hogy egészen más osztályokon dolgozókat kellett beállítani a gépek mögé, akik emiatt viszont saját területükön maradtak el. A helyzet annyira képtelen volt – tette hozzá akkor az üzlet munkatársa –, hogy az átirányításokat kiadó helyi igazgató maga is kész volt akár öltönyben beülni a kassza mögé.
Maguk a Tesco középvezetői is úgy nyilatkoztak lapunknak, hogy a préshangulat oka a szándékosan előidézett létszámhiány. Lapunk szabadságok kiadásával kapcsolatos megkeresésére a Tesco nem reagált. Korábban azt mondták, áruházaikban jellemzően a kezdő létszámmal folyik a munka, igaz előfordulhat, hogy a fluktuáció miatt ez időszakosan lecsökken, de maximum tíz százalékkal.
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten