Dániel Péter ügyvéd, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció platform egyik aktivistája szélsőjobbos retorikát használ – erről a TV2 reggeli műsorában beszélt Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja annak kapcsán, hogy a napokban a Facebook-on vitatkoztak. Beszámoltunk róla, hogy a jogász a múlt héten három magyarázatot adott a politikus cselekedeteire a közösségi oldalon. Szerinte Szanyi vagy „egy alkoholista bunkó”, vagy gátlástalan hazug ember, vagy elmebeteg.
Szanyi Tibor arra a felvetésre, hogy az alkoholizmus vádja vele szemben visszatérő elem, közölte: ez a kezdetektől fogva végigkísérte politikai pályafutását. – Ezt egyszer valaki kitalálta, és azóta városi legendaként hajszolják – mondta. A politikus beszélt arról is, hogy valamennyire muszáj tudomást vennie Dániel Péterről, mert „a Facebookon annyira aktív, mintha csak ez lenne a főfoglalkozása”.
A korábban a nemzeti együttműködés nyilatkozatát kaszinótojással és csokoládétortával összekenő Dániel Péter a múlt héten arról is értekezett, hogy a szocialista politikus a hazai demokratikus baloldal megújulásának, megtisztulásának egyik legfőbb és legszánalmasabb akadályozója, mert a „Szanyi-féle populista bunkók” teli szájjal támadják és mocskolják „agresszív, primitív és hazug stílusban” Gyurcsány Ferencet és a Demokratikus Koalíció politikáját is. A Facebookon a két közéleti személyiség beszélt arról, hogy melyikük tekinthető a Fidesz fizetett ügynökének. A viszkis és nokiás dobozok témája is szóba került; arról cseréltek eszmét, hogy ezek a pénzátadásra is bevethető eszközök melyik szocialista érdekkör jóvoltából terjedhettek el. Emlékezetes, Oláh János dandártábornok, a HM védelemgazdasági főosztályának egykori vezetője állította, hogy Fapál László akkori közigazgatási államtitkár egy viszkis dobozban kenőpénzt adhatott a főnökének. Ami a másik eszközt illeti, Balogh Zsolt, a BKV volt vezérigazgatója lapunknak adott interjúban említette azt, hogy egyszer egy nokiás dobozban adott át 15 millió forintot Hagyó Miklós MSZP-s főpolgármester-helyettesnek.
Fontos információt közöltek a homokzsákokról