Jelenleg így áll a Vasas labdarúgócsapata: három mérkőzés, három vereség, 3-11-es gólkülönbség, 16., utolsó hely az NB I-ben. Mégis ünnepelne, persze nem ezt az eredménysort, hanem a klub századik születésnapját, amelyet a márciusi alapításhoz kötve már megültek, de az igazi durranás holnapra marad. Ekkor érkezik ugyanis Budapestre az AS Roma, hogy este negyed kilenctől (tv: m1) a Puskás-stadionban gálázzon egyet a piros-kékekkel. Most jöhetnénk azzal, hogy az itáliai sztárgárda kerete közel negyvenszer annyit ér, mint az angyalföldieké (173,8 és 4,575 millió euró), s utóbbi tételt még a római játékosok átlagértéke is meghaladja majd egymillióval (5,43), de ezt eddig is tudtuk-sejtettük. S itt valóban az a helyzet, mint az argentin válogatott, a Real Madrid vagy a Milan közelmúltbeli magyarországi látogatásaikor, hogy sokkal inkább az ellenfél számít, mintsem az aktuális házigazda.
Erdős Lászlónak, a Vasas ügyvezetőjének e korábbi gálamérkőzések egyike-másika kapcsán már akadt szervezési tapasztalata, így több szempontból is illetékesnek számít. Tegnap érdeklődésünkre elmondta, hogy elővételben már elkelt hét-nyolcezer jegy (a stadion alsó karéjába legfeljebb 22-23 ezren férnek be), s nem csak a legolcsóbb, 3800 forintos fajtából. A pénztárak a mérkőzés napján is kinyitnak délelőtt 11-től. A 20.15-ös kezdés előtt már 19 órától indulnak a programok, egy médiacsapat játszik egy zenészgárdával, köszöntik az elmúlt száz esztendő vasasos futball-legendáit; a Himnuszt pedig Vastag Csaba énekli majd.
A dél-tiroli edzőtáborozáson túljutott Farkasok állítólag a legjobb összeállításukban érkeznek holnap reggel (s távoznak közvetlenül a meccs után). Tehát itt lesz a világbajnok csapatkapitány, Francesco Totti, két további olasz vb-győztes, Simone Perotta és Daniele de Rossi, a brazil válogatott Juan és Cicinho, a BL-győztes Barcelonától most igazolt, apai ágon szerb származású spanyol Bojan Krkic, esetleg az Ajaxtól érkezett tavaly vb-ezüstérmes holland kapus, Maarten Stekelenburg. (A montenegrói kiválóság, Marko Vucsinics viszont tegnap a Juventushoz igazolt, a torinóiak 15 millió eurót fizettek érte.) Mivel az olasz bajnokság csak augusztus utolsó hétvégéjén kezdődik, a Romának ez a gála nem a Serie A, hanem a tíz nappal közelebbi Európa-liga-szereplés szempontjából lehet fontosabb felkészülési állomás.
A fiúk győzni akarnak! – ez a szlogenje a Vasas futballklub hivatalos honlapjának, de holnap egyrészt az akarat vélhetőleg kevés lesz, főképp, hogy még a hazai NB I-ben sem sikerült egyszer sem nyerni, másrészt ezúttal inkább a szórakoz(tat)ás a cél, nincs eredménykényszer. Erdős László mindenesetre így fogalmazott: „Ez a gálameccs egy külön kis sziget, nincs köze a bajnoki szerepléshez, az egész ország közös fociünnepe lehet. Csütörtöktől aztán visszatérhetünk a másik fejezetre, az NB I-re.”
Fontos információt közöltek a homokzsákokról