Bár világszerte sokan megkönnyebbültek a Washingtonból érkező hírek hallatán, az elmúlt hetek-hónapok washingtoni küzdelmei alighanem csak ízelítőül szolgáltak arra nézve, hogy milyen lesz a következő – választási – év az Egyesült Államok politikai színpadán. Az ultrakonzervatív Teadélután mozgalom tavalyi felemelkedését követően most aztán tényleg megmutatta, hogy ha kell, tudják kötni az ebet a karóhoz, és nagy befolyással lehetnek a Republikánus Pártra. Vehemenciájuk jövőre is végigkísérheti a kampányt, amire – tekintettel az elégedetlenkedő lakosságra – az elnöknek és demokratáinak is fel kell készülniük, még akkor is, ha az ellenzék egyelőre nem tudott a számukra igazán veszélyes kihívóval előrukkolni. Addig is, a pártja számára felemás megállapodással a zsebében Barack Obama fellélegezhet egy kicsit, legalább a csütörtökön esedékes 50. születésnapja nem kell hogy nyomott hangulatban teljen egy súlyos vereség miatt, amelyet ezúttal sikerült elkerülnie. A megállapodás alapján ugyanis a kérdés számára legfenyegetőbb aspektusa megnyugtatóan rendeződött: 2012-ben, az elnökválasztási kampány idején nem kell ismét elővenni a kérdést, a felállított mechanizmusok még az idén gondoskodnak arról, hogy a feltételül szabott deficitcsökkentés (konszenzussal vagy anélkül automatikusan, fűnyíróelvszerűen) megtörténjen. Mi több, az elvi lehetősége fennmaradt annak is, hogy a Demokrata Párt baloldala által követelt – most a papírokról lemaradt – adóemelés is napirendre kerüljön „adóreform” címen, olyan eszközként, amely az egyensúlyt hivatott helyre tenni. Az pedig nem árt, ha a tábornak lesz mivel udvarolni a kampány idején.
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten