Mint az várható volt, a szmolenszki tragédiáról elkészült lengyel jelentés nemcsak a Varsó és Moszkva viszonyának megítélésében mutatkozó belpolitikai különbségeket, hanem a kormányzó Polgári Platform és az ellenzéki Jog és Igazságosság világlátásának eltérő voltát is tükrözi. A téma így elkerülhetetlenül része lesz a lassan kezdődő választási kampánynak is, amelynek fényében nem meglepő, hogy az orosz irányítók hibáit is megállapító, ám Kaczynskiékkal szemben a tragédiáért a felelősség nagy részét önkritikusan elismerő kormány előremenekül, s ennek jegyében újabb lemondások várhatók a hadseregnél. Mint a Gazeta Wyborczának kormányzati források elmondták, erkölcsi szükségszerűség, hogy a Miller-jelentés nyomán Bogdan Klich nemzetvédelmi miniszter távozását újabbak kövessék. A lap kérdésére egy meg nem nevezett magas rangú kormánytisztviselő kijelentette, lemondásokat várnak a hadsereg felső szintjein, főként a légierőnél, s ha a parancsnokok maguktól nem teszik ezt meg, le fogják őket váltani.
A Jerzy Miller belügyminiszter vezette bizottság pénteken nyilvánosságra hozott több mint háromszáz oldalas zárójelentése kiemeli a lengyel légierőnél uralkodó hanyagságot, gondatlanságot és mulasztásokat, az állami vezetők hivatalos repülőgépes utazásaiért felelős 36. különleges ezrednél zajló kiképzés alapvető hiányosságait, s három és fél oldalon több mint harminc ajánlást tartalmaz a katonai vezetőknek. A Miller-jelentés valóságos vádirat a különleges ezred, az ott uralkodó állapotok ellen, ettől függetlenül nem várható, hogy az egységet feloszlatják. A katasztrófa után az állami vezetők utazásaira egy Tu–154-es repülőgép maradt, ezenkívül a különleges személyeknek a LOT-tól bérelni is lehet Embraer 175-ös utasszállító gépet.
Felfüggesztés. A tábornok egészségi állapota miatt felfüggesztették a Wojciech Jaruzelski ellen a hadiállapot 1981. december 13-i bevezetése miatt zajló pert. A bíróság a döntését a legutóbbi orvosi vizsgálatok eredményeivel indokolta, amelyek szerint a limfómában szenvedő Jaruzelski a következő egy évben egészségi állapota miatt nem tud részt venni a tárgyalásokon. A Jaruzelski és még élő három társának a terhére rótt bűncselekmények 2020-ban évülnek el. (MN)
Ricky Martin a Hősök terén: több mint hetvenezren voltak a Szuperkoncerten