Balesetet szenvedett egy hajó szombaton éjjel Oroszországban, ezúttal Moszkvában. A szerencsétlenség kilenc életet követelt, köztük a hajó kapitányáét – közölte a rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékese.
A tegnapi, nem végleges adatok szerint 16 ember volt a hajón a baleset pillanatában, közülük egynek sikerült kiúsznia a partra, hatot pedig kimentettek. A BBC tudósítója úgy tudja, az elhunytak valamenynyien vízbe fulladtak.
Az első hírek szerint külföldiek is voltak a hajón, ezt azonban később a megmenekült utasok cáfolták. A hivatalos közleményekben azonban az állt, hogy a Lasztocska nevű, mindössze 17 méter hosszú sétahajón két török állampolgárságú turista is utazott. A kimentett utasok elmondták, a hajónak különféle műszaki gondjai voltak. A Lasztocska a Moszkva folyón tett kirándulást, a katasztrófa a Luzsnyiki rakpartnál, a Moszkvai Állami Egyetem Veréb-hegyen álló híres épülete alatt, a Luzsnyiki stadion közelében történt. A folyónak az a része nagyon rosszul megvilágított – emelte ki a minisztériumi illetékes. A kapitány feltehetőleg nem vagy csak későn vette észre a sötétben a kikötőben veszteglő uszályt. Az ütközés következtében a sétahajó elsüllyedt. A folyó a szerencsétlenség helyszínénél három méter mély, a vízben a látótávolság pedig nem több néhány centiméternél. Tegnap délelőtt több célgép is a helyszínre érkezett, köztük egy úszódaru. Szakemberek az uszályt elvitték, hogy ezzel is könnyítsék a kiemelési munkálatokat. A Moszkva folyó érintett szakaszát órákra lezárták a hajóközlekedés elől.
Ismeretes, Oroszországban legutóbb három héttel ezelőtt történt súlyos hajóbaleset. A Kujbisevi víztározón július 10-én elsüllyedt egy kirándulóhajó, a tragédiában 122 ember vesztette életét, és mindöszsze 79-en menekültek meg. A katasztrófát egy kisebb vihar okozta, ami jelentéktelen volt ugyan, de a hajó rossz állapotban volt, ezért nem bírta a megpróbáltatásokat.
Napi Balfék: Kiket keres Karácsony?