Baloldali pártszövetség alakulhat

Gyurcsány Ferenc és követői önállóan, egy új pártot létrehozva, de az MSZP-vel szorosan együttműködve, pártszövetségi rendszerben folytathatnák a politizálást – információink szerint erről kezdődtek tárgyalások a szocialisták között.

Török László
2011. 09. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tudjuk, hogy Mesterházy Attiláék, vagyis a párt jelenlegi vezetése és a volt miniszterelnök köre ezzel a kiegyezéssel oldaná fel a két tábor között meglévő, kezelhetetlennek tűnő ellentéteket. A tárgyalásokon a felek igyekeznek megállapodni a – miként egyik informátorunk fogalmazott – „békés elválás” infrastrukturális és financiális feltételeiről.
Szocialista forrásaink felhívták a figyelmet arra, hogy legkésőbb 2012 tavaszáig (ekkor tisztújító kongresszust tart az MSZP) le kell zárni a pártot és bázisát megosztó vitákat, ha 2014-re kormányváltó erőként akar fellépni a baloldal.
Arról természetesen még nincs döntés, hogy ki lehetne az a személy, aki esetleg Orbán Viktor kihívójaként jelentkezik. Az viszont biztos, hogy az év végén aktivizálja magát a Bajnai Gordon volt kormányfő által alapított Haza és Haladás Alapítvány. Úgy tudjuk, november közepén a szociális rendszer átalakításával kapcsolatban tarthatnak konferenciát, október és november folyamán pedig a költségvetéssel összefüggésben léphetnek a nyilvánosság elé. Utóbbi témában a szervezet felügyelőbizottsági elnöke, Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is szerepet kaphat majd, de valószínű, hogy Bajnai is részt vesz nyilvános eseményeken.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.