Beperelné Esztergom a Suzukit

Hírösszefoglaló
2011. 09. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Esztergom önkormányzata 940 millió forintos keresetet indít a magyar Suzuki Zrt. ellen egy előszerződés után meghiúsult telekvásárlás miatt – írja a Szeretgom.hu. Az ügy még 2008-ra nyúlik vissza, amikor az autógyártó előszerződést kötött az önkormányzattal: vállalta, hogy zöldterületi mutatóinak javítására megvásárol egy telket az ipari parkban, ha a város a vételár jelentős részéből körforgalmat épít az üzemhez. A Suzuki azonban később elállt az adásvételtől azzal az indokkal, hogy az önkormányzat az előszerződésben foglalt kötelezettségeit csak részben teljesítette. A portál szerint a város a körforgalom 331 milliós költségét terhelné a cégre, illetve szeretné elérni, hogy szülessen meg az adásvételi szerződés. Tétényi Éva független polgármester az MTI-nek elmondta, nem ért egyet a per indításával. Mivel a képviselő-testületi határozat zárt ülésen született, nem kívánt többet mondani. A Suzuki kommunikációs vezetője, Ruska Viktória közölte, amíg nem tájékozódott körültekintően az ügyben, nem nyilatkozik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.