Egymilliárd forintot keresnek

Swendt Pál
2011. 09. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatvan nappal hosszabbítaná meg a Budapesti Katonai Ügyészség Gyarmati Györgynek, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főosztályvezetőjének augusztus közepén elrendelt előzetes letartóztatását – tudta meg a Magyar Nemzet. Gyarmatit Galambos Lajossal, a polgári elhárítás egykori főigazgatójával és Simon Ibolyával, az NBH korábbi jogászával együtt vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsította meg az ügyészség. A velük szemben folytatott eljárás azzal állhat összefüggésben, hogy a nyomozók rajtuk keresztül próbálnak a nyomára jutni annak a máig ismeretlen helyen lévő legalább egymilliárd forintnak, amelyről Földesi-Szabó László, a titkosszolgálati hátterű Egymásért alapítvány első fokon elítélt vezetője tett említést. Gyarmati, Galambos (őt a kémbotrányban is meggyanúsították és előzetes letartóztatásba helyezték), valamint Simon tagjai voltak az alapítvány kuratóriumának, és kihallgatásuk hátterében a félévi bujkálás után májusban elfogott Földesi-Szabó László azóta tett vallomásai állhatnak. Információink szerint Földesi-Szabó több alkalommal is érdemi vallomásokkal segíthette az eljárást egyébként az adónyomozóktól átvevő katonai ügyészség munkáját. Az úgynevezett Egymásért-ügy 2006-ban indult, amikor a vám- és pénzügyőrség vizsgálatot indított az alapítvány, illetve a Herba Rt. körüli cégcsoport importtevékenysége miatt.
Gyarmati György előzetesének meghosszabbításáról a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa a napokban hozhat elsőfokú határozatot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.