Vendégbarát akciókat indítanak szeptember 27-én, a turizmus világnapján a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére az ágazat szolgáltatói és szakmai szervezetei. Az akciót ismertető tegnapi tájékoztatón Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a turizmus fontos munkahelyteremtő ágazat, közvetlenül csaknem 400 ezer embernek biztosít munkát. Bánki Erik, az országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke mindehhez hozzátette: a turizmus és a hozzá kapcsolódó ágazatok 1322 milliárd forinttal járulnak hozzá a GDP-hez. A turizmus alapágazataiban kimagasló a kis- és közepes vállalkozások aránya.
Kormányzati intézkedések várhatók a magyar vendéglátás megerősítése érdekében is. Információink szerint a jövő évi áfaemelés negatív hatásainak enyhítése érdekében jelent be különböző lépéseket ma Szatmáry Kristóf belgazdaságért felelős államtitkár. Tegnap Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára az év közepén életbe lépett, a vendéglátást érintő, élelmiszer-biztonságot garantáló rendelet hatását értékelte egy szakmai találkozón.
Az államtitkár szerint az új rendelet megkönnyítette a vendéglátásban dolgozók helyzetét, ugyanis egyszerűbbé, átláthatóbbá tette a vendéglátóegységek munkáját, egyszerűsítette az adminisztratív terheket.
Élénkítő lépések várhatók
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!