Kétgyermekes anyuka a győztes a Nemzeti Vágtán

Hetvenkét település lovasai mérkőztek meg egymással az ’56-osok terén felállított Széchenyi-pályán a Nemzeti Vágta fesztiválon a hétvégén. Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Vágta sokat tesz azért, hogy a lovaglásról Magyarország jusson a többi ország eszébe. A városok és falvak esti döntőjének győztese Molnár Gyöngyi lett a Malőr nevű telivérrel.

Munkatársunktól
2011. 09. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lovas nemzet voltunk, és talán egyszer ismét lovas nemzetté válunk – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a a Hősök emlékkövének megkoszorúzása után a Nemzeti Vágta fesztivál hétvégi megnyitóján.
A tárcavezető szerint a Nemzeti Vágta sokat tesz azért, hogy a lovaglásról Magyarország jusson a többi ország sportolni vágyóinak eszébe.
– Az első Nemzeti Vágta óta tizenkét új versenypálya épült Magyarországon és a határokon túl – fogalmazott Székely Tibor, a Nemzeti Vágta főkapitánya, aki üdvözölte az ünnepet, kiemelve annak közösségformáló és a lovassport népszerűsítésében elért eredményeit.
Az ’56-osok terén felállított Széchenyi-pályán a hétvégén hetvenkét település lovasai mérkőztek meg az 1200 méteres oválpályán. Szombaton tizenkét előfutamot tartottak, amelyek első és második helyezettjei jutottak tovább a vasárnapi középfutamokra. A tegnap esti fináléban Bükkösd, Baja, a Homokháti kistérség, Siófok és Almáskeresztúr lovai indultak. A mezőny egyetlen férfi tagja a bükkösdi kistérség lovasa, Arató Barna volt. A start eldördülte után remekül rajtolt Molnár Gyöngyi (képünkön) kétgyermekes anyuka a Bajai kistérség képviseletében. A Malőr nevű angol telivérrel végig meggyőző fölénnyel vezetett, bár az utolsó ötven méteren már megközelítette a második befutó Almáskeresztúr lovasa. A célba azonban elsőként a Bajai kistérség lova jutott, majd Almáskeresztúr és Siófok lova következett. Molnár Gyöngyi elmondta, a tavalyi vágtán csak második lett, de az idei év munkája meghozta a gyümölcsét a kétéves Malőrrel. A győztes tízmillió forintot vihetett haza.

Autómentes hétvége. Gyalogossétánnyá alakult át a Lánchíd, a Széchenyi tér, a József Attila utca, az Andrássy út és a Hősök tere térsége a hét utolsó két napján. Idén jubileumi, X. autómentes hétvégét tartottak az Andrássy korzón, ami egy időpontra esett a Hősök terén tartott Nemzeti Vágtával és a Tudományok hídja nevű rendezvénnyel. Tegnap az alternatív hajtású járművek felvonulását és versenyét is az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera közötti szakaszon tartották. Az MVM Energia 2.0 nevű Futamot Tarlós István főpolgármester és a Magyar Villamos Művek csoport elnök-vezérigazgatója, Baji Csaba indította el. A megmérettetésen közel 40 jármű, napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók, gokartok és motorok mérték össze „erejüket”. A futam fővédnöke Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.