Megrongálták a vörös csillagos emlékművet

Ismeretlenek lefeszítették a vörös csillagot a Békés megyei Dobozon álló szovjet katonai emlékműről és a „Szabadságot Budaházynak!” feliratot festették rá. A település már régen áthelyezte volna a temetőbe az obeliszket, de egy orosz–magyar kormányközi megállapodás miatt eddig erre nem volt lehetősége.

Velkei Tamás
2011. 09. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eddig a Horn-kormány által megkötött orosz–magyar kormányközi megállapodás miatt nem mozdíthattuk el jelenlegi helyéről az emlékművet – mondta el lapunknak Simon István Tamás, a település fideszes polgármestere, hozzátéve, hogy személyesen is érdekelt a sokakat megbotránkoztató szobor áthelyezésében, lévén nagyapja az 1944-es háborúban veszítette életét az orosz fronton. Ugyanakkor leszögezte: a település önkormányzatának mindig a jog útján kell maradnia, és azon belül megtalálni a lehetőségeket. Elmondta: a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatalának segítségével kezdeményezték az orosz félnél az emlékmű áthelyezését a dobozi köztemetőbe, amelynek költségeit az önkormányzat állná. – A mostanihoz hasonló cselekmények azonban nem gyorsítják a folyamatot – szögezte le a településvezető. Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője annyit közölt, hogy az ügyben rongálás megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás.
Dobozon egyébként mintha megállt volna az idő: még van például Marx, Kun Béla, illetve November 7. utca. Ezzel kapcsolatban Simon István Tamás leszögezte: a település több mint hatvanmilliós hiánnyal küszködik, így bármennyire is szeretnék, most nem áll módjukban az utcanévtábla-csere. Hozzáfűzte: a névváltoztatásokat könnyen és gyorsan megléphette volna a helyhatóság a rendszerváltáskor, így szerinte ezért a korábbi – baloldali – irányítású vezetést terheli a felelősség.
Emlékezetes, hogy Budaházy György neve egy másik szovjet emlékművel kapcsolatban is felmerült, amikor 2006. szeptember 19-én éjszaka a Magyar Televízió Szabadság téri székházának ostroma során Budaházy vezetésével többek megrongálták a közelben álló szovjet emlékművet. Budaházyék lefeszítették az obeliszkről a vörös csillagot, amit később ismeretlenek a Dunába dobtak. Tettéért Budaházy Györgyöt a Fővárosi Bíróság másodfokon kétszázezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.