Mélyponton a húsosok

2011. 09. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állattenyésztés, ezen belül a sertéságazat került a legmélyebb válságba, aminek fő oka, hogy elveszítette feldolgozóiparát és a piacát – közölte a vidékfejlesztési tárca államtitkára a hét végén tartott kaposvári állattenyésztési napokon. Ángyán József szerint a hazai húsüzemek több mint fele részben vagy egészben külföldi alapanyagot dolgoz fel, s eközben arra hivatkozik, hogy nincs sertés. – Azért nincs, mert nem itthon vásárolnak, és ennek tulajdonítható, hogy az állatállomány csaknem hárommillióra csökkent – érvelt a szakpolitikus. Ángyán József arra intett: helyre kell állítani a növénytermesztés és az állattenyésztés egyensúlyát.
A negyven hektár területen bemutatkozó, kétszáz kiállítót felvonultató kaposvári állattenyésztési napokról Fekete Balázs, az országos szakszövetség elnöke úgy fogalmazott: a rendezvény az utóbbi évek során az egyik legrangosabb hazai kiállítássá vált. A tízéves Kaposvári Egyetemnek – amely a felsőfokú agrárszakember-képzés fél évszázados töretlen fejlődésével büszkélkedhet – az állattenyésztési napokon adta át Jávor András rektorhelyettes a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumának emlékérmét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.