Idén csatlakozott a színház a 90 decibel projekthez, amely a siketek és nagyothallók színházba járását könnyíti, jelenleg két darabjukat fordítják jelnyelvi tolmácsok. A nyílt napon minden programot érthetővé tettek a siketek számára.
A nyílt nap tematikájában a romagyilkosságokat feldolgozó, márciusban meghirdetett drámapályázathoz igazodott. Hidegvérrel címen fotókiállítás nyílt Turay Balázs képeiből, amelyet az áldozatok családtagjairól, a 2008–2009-es események helyszíneiről készített a művész, a teljes anyag november közepétől a FUGA Budapesti Építészeti Központban lesz látható. A nyílt napon hirdették ki a színház által kiírt Romagyilkosságok dokumentum-drámapályázat végeredményét is. A beérkezett huszonkilenc pályamű közül a szakmai bizottság – Alföldi Róbert, Vörös Róbert, Perczel Enikő, Lengyel Anna, Radnóti Zsuzsa, Keszthelyi Kinga, Morcsányi Géza – öt darabot emelt ki, de a tervektől eltérően ezek közül egyiket sem mutatják be az évad során. A pályaművek, ahogy fogalmaztak, még nem színpadkészek, azonban továbbgondolásra méltónak tartják őket. A kiemelt művek közül kettőt középiskolai – Fabacsovics Lili Sorsok és Székely Sára Miért című írását –, hármat pedig felnőttkategóriában – Boronkay Soma Bolondéria, Cserőháti Dániel Káin pinzsárdo és Lanczkor Gábor A halálbüntetést eltörölték című munkáját – díjaztak elismerő oklevéllel.
Két nyílt próbára is lehetőségük volt betekinteni a nézőknek. Moliere A fösvény című komédiáját a Gobbi Hilda színpadon próbálták, itt a rendező Rába Roland helyett Makranczi Zoltán instruálta a színészeket. A nagyszínpadon pedig a nap zárásaként Alföldi Róbertet lehetett látni munka közben. G. B. Shaw Szent Johannáját szeptember 30-án mutatják majd be Bánfalvi Eszter főszereplésével.
Nyílt nap telt házzal
A hagyományokhoz híven nyílt nappal kezdte meg az évadot a Nemzeti Színház. Az Alföldi Róbert vezette intézmény programjaira sokan voltak kíváncsiak, telt házzal futottak a nyílt próbák, a kulisszajárásra már a nyílt nap előtt képtelenség volt jelentkezni. A nap folyamán kedvezményesen lehetett jegyet venni a színház előadásaira, személyesen magától Alföldi Róberttől.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!