Pakisztániak milliói szorulnak segítségre

Hírösszefoglaló
2011. 09. 28. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Háromszázhatvanötmillió dollárra (75,3 milliárd forint) van szüksége az ENSZ-nek ahhoz, hogy segíteni tudjon a pakisztáni árvízkárosultaknak – jelezte tegnap felhívásában a világszervezet. Ebből az összegből az ENSZ a következő fél évben 5,4 millió embernek nyújtana segélyt Pakisztán Szindh és Beludzsisztán tartományában – idézte Humaira Mehboobot, a szervezet egyik szóvivőjét a távirati iroda. Az ENSZ információi szerint az országban augusztus vége óta tartó árvizek eddig 270-nél is több halálos áldozatot követeltek, és 665 ezer otthonban okoztak károkat. Bár Pakisztánban rendszeresen követi áradás a júniustól szeptemberig tartó monszunokat, az idei helyzetet válságossá teszi, hogy az ország még a tavalyi, különösen pusztító áradásból sem épült fel. Akkor az esőzések és áradások kétezer ember életét követelték és tizenegymillióan váltak hajléktalanná. Közülük 800 ezren továbbra is táborokban élnek – jelentette a Reuters.
Juszuf Raza Gilani kormányfő nem utazik el a jövő heti ENSZ-közgyűlésre, hogy személyesen irányíthassa a helyreállítási és segélyezési munkálatokat az árvíz sújtotta területeken.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.