Röviden

MTI
2011. 09. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Állami kézben a tűzoltóságok
Az eddigi hivatásos önkormányzati tűzoltóság helyébe egy egységes katasztrófavédelmi szervezetrendszeren belül működő állami tűzoltóság lép – ezt nagy többséggel fogadta el tegnap a parlament. A katasztrófavédelemhez kapcsolódó törvények módosításával létrejön egy iparbiztonsági hatóság, illetve bevezetik a katasztrófavédelmi bírságot is. (MTI)

Perelhet a BKV
Új eljárásra utasította tegnap a BKV – a négyes metró beruházásával összefüggő – kártérítési perében – tudtuk meg a DBR projektigazgatóságtól.
A közlekedési társaság két közbeszerzési ügyben több mint egymilliárd forint kártérítést követel a Strabag Zrt.-től és más cégektől. Az érintett cégeket 2007-ben a Gazdasági Versenyhivatal a XI. kerületi Bartók Béla út felújítása, valamint az épülő metró Bocskai úti megállójának felszíni átépítése ügyében árkartellezés miatt elmarasztalta. A BKV kártérítési igényét azonban az első fokon, majd jogerősen is elutasították. (Sz. Zs.)

Készülnek a népszámlálásra
Továbbra is ellenzi a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), hogy törvényi szinten nemzetiséggé nyilvánítsák a zsidóságot – közölte a vallási szervezet. Ha valaki úgy érzi, akkor egyénileg zsidó nemzetiségűnek vallhatja magát, ezt csak az „egyéb” kategóriában tehetik meg. A Központi Statisztikai Hivatal tegnap közölte, jövő keddtől kezdik kivinni a kérdőíveket a számlálóbiztosok a háztartásokba. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.