Nem elhanyagolható a Nyugat-Balkán
Prága. A négy visegrádi ország közös érdeke, hogy a nemzetközi gazdasági válság ellenére is folytatódjon a nyugat-balkáni országok európai integrációja. A cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák házelnök tegnapi tanácskozásán egyetértett abban is, hogy a nemzeti parlamenteknek erőteljesebben kell ellenőrizniük az európai törvények és szabályok kidolgozását, „nehogy Brüsszelben szem elől veszítsék az egyes országok reális helyzetét”. (MTI)
Beismerte tettét Strauss-Kahn
Párizs. Beismerte párizsi rendőrségi kihallgatásán Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap volt vezetője, hogy annak idején közeledni próbált Tristane Banon francia újságírónőhöz, aki panaszt emelt ellene a hatóságoknál nemi erőszak kísérlete címén. A L’Express című hetilap közölte: Strauss-Kahn a 2003-as találkozó során azzal próbálkozott, hogy megcsókolja a fiatal nőt. (MTI)
Roma államot vizionál Slota
Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt szélsőséges kijelentéseiről ismert vezetője, Ján Slota felvetette, hogy a romák hozzanak létre saját államot – írta tegnap a Sme szlovák napilap. Slota erről szóló szavai a párt honlapján jelentek meg kivonatolva. „Eszményi lenne, ha egy független államot hoznának létre, ahol az etnikai csoport együtt lenne, mert csak ők értik meg egymást. Ahol nomád életmódot folytatnak, a világon sehol nem integrálódtak az adott államalkotó népekbe” – idézi a lap Slotát. (MTI)
Korrupt osztrák kancellár?
Bécs. Vizsgálatot folytat az osztrák korrupcióellenes ügyészség Werner Faymann kancellár ellen azzal a gyanúval, hogy még miniszterként közbenjárt az állami vasúttársaságnál annak érdekében, hogy az bizonyos újságokban hirdessen. Egy ellenzéki képviselő tett feljelentést Faymann és volt kabinetfőnöke, a jelenleg államtitkár Josef Ostermayer ellen. (MTI)
Gázolt az M3-as metró Budapesten