Növelni kell a jelentős magyarországi kitettséggel rendelkező Erste és Raiffeisen osztrák bankcsoportok tőkeerejét a Standard & Poor’s (S&P) nemzetközi hitelminősítő szerint. A Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap tegnapi számában arról írt, hogy a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja szerint a két említett bankcsoport esetében javítani szükséges a tőkének a kockázathoz viszonyított arányát szemléltető RAC-mutatót. Ez a multinacionális pénzintézeteket tekintve jellemzően hét és nyolc százalék között van, az Ersténél viszont csak 5,6 százalék, a Raiffeisen kétharmadát ellenőrző Raiffeisen Zentralbank Österreich AG-nál pedig 4,1 százalékon áll.
A rossz arányok ellenére a S&P rövid távon nem tartja valószínűnek a bankok leminősítését, a pénzintézetek hosszú távú adóskockázati besorolása egyaránt a legmagasabb, A kategóriában van. A két társaság jelenlegi kedvező besorolását az indokolja, hogy arra lehet számítani, hogy az osztrák kormány szükség esetén a segítségükre sietne. Ugyanakkor „intenzív megfigyelést” igényelnek a frankban eladósodott magyarországi hitelesek törlesztési lehetőségeivel kapcsolatban elindult folyamatok, mert a két társaság tetemes összegekkel érintett az ügyben – idézi a lapot a távirati iroda. Az Erste kinnlevősége 3 milliárd euró, a Raiffeisené 1,6 milliárd euró.
Tőkére szoruló bankok
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!