Továbbra is egységes kiállás a GMO ellen

Dénes Zoltán
2011. 09. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyhangúlag fogadta el tegnap az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága hazánknak
az Alpok–Adria-kezdeményezéshez való csatlakozásról szóló határozati javaslathoz benyújtott módosító indítványt. A Font Sándor (Fidesz) által jegyzett módosító értelmében az Országgyűlés támogatja, hogy Magyarországon az érintett mezőgazdasági termelők közösségei megállapodás keretében, önkéntes alapon a genetikailag módosított organizmusoktól (GMO) mentes övezeteket hozzanak létre, s felhívja az önkormányzatokat, hogy ezt a folyamatot segítsék elő. A bizottság tagjai egyhangúlag jelezték, hogy támogatják hazánk GMO-mentességének fenntartását, így a horvát kezdeményezéshez való csatlakozást is.
A fenntartható fejlődés bizottsága tegnap a GMO-ügyben született két másik LMP-s javaslatot is tárgyalt. Az ellenzéki párt képviseletében Szabó Rebeka arról számolt be, hogy pártja kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné a géntechnológiával visszaélő személyeket és egy, a GMO-val foglalkozó szervezetek adatait tartalmazó részletes adatbázist hozna létre.
Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium területért felelős államtitkára jelezte, hogy a kérdések komplexebb megoldásokat kívánnak, s ennek érdekében a kormány már több lépést is tett. Példaként említette a GMO-bizottság létrehozását, amelyik tájékoztatása szerint legkésőbb november végére konkrét javaslatokat fog megfogalmazni. Emiatt azt javasolta a képviselőknek, hogy ne részelemeket szabályozó módosításokat nyújtsanak be, hanem a teljes körű és hosszú távú megoldásokat nyújtó majdani javaslatot részesítsék előnyben. Az államtitkár érvelését elfogadó bizottság végül elutasította az LMP javaslatait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.