Valamelyest drágul az élet

Az egyes adófajták emelését a kereskedők a nyomott fogyasztás miatt csak korlátozottan építhetik be az árakba – állítják a lapunknak nyilatkozó szakemberek. A várhatóan egy százalékponttal gyorsuló infláció miatt a hazai elemzők szerint nem kell kamatemelésre számítani, londoni szakemberek ezt nem így gondolják.

Nagy Vajda Zsuzsa
2011. 09. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan drágább lesz jövőre az élet Magyarországon annál, amire a 2012-es költségvetés főbb irányainak a megismerése előtt számítani lehetett. Kérdés azonban, hogy a kereskedők mennyire lesznek képesek a fogyasztókra hárítani az adók emelkedését, az áfa felső, 25 százalékos kulcsa 27-re növelésének a terhét. – A jelenlegi gyenge fogyasztói kereslet mellett nem valószínű, hogy az áfaemelés költségét tömegesen be tudják építeni az árakba a cégek – mondta érdeklődésünkre Szolnoki Béla, a BDO Magyarország nevű könyvvizsgáló cég adópartnere. Az áremelés végrehajtása – mondta a szakember – elsősorban attól függ, hogy egy adott termék mennyire nélkülözhetetlen, illetve milyen vastag a rendszeres vásárlói kör pénztárcája. A drágítást szerinte az is befolyásolhatja, hogy a kormány valóban képes lesz-e ígéretének megfelelően kompenzálni az alacsonyabb keresetűek jövedelemkiesését. A jelenlegi állás szerint a könyvvizsgáló cég úgy számol, hogy jövőre a 213 ezer forint bruttó bér alatt a nettó keresetek csökkennek – ha a szabályozói környezet a jelenlegi marad. Ez a réteg a fogyasztói kereslet alakulásában nagy szerepet játszik, ugyanis jövedelmét döntően fogyasztásra költi. A cég tegnap kiadott elemzésében egyébként az áll, hogy a magyar kiigazítási intézkedések (a forgalmi szférában bevezetett különadók, chipsadó, válságadók, a jövedéki adó és az áfa emelése) az Európai Unióban követett általános gyakorlathoz igazodnak.
A lapunk által megkeresett Németh Dávid, az ING elemzője úgy látja, hogy viszonylag kevés kereskedő lesz képes figyelmen kívül hagyni az árak megállapításakor az áfahatást. – Három éve igen visszafogott a belső fogyasztás, a költségek pedig sok esetben növekednek, például a minimálbér várható emelése is pluszterhet ró a cégekre, miközben a profitabilitás csökken – indokolta állítását Németh Dávid. Szerinte a két százalékpontos adóemelést négy-öt évvel ezelőtt, amikor nyereségesebben működtek a kereskedők, és több árut is adtak el, könnyebben le tudták volna nyelni a vállalkozások.
Mindent összevetve arra lehet számítani mindkét szakember szerint, hogy az infláció várhatóan egy-másfél százalékponttal fog gyorsulni a 2012-es költségvetés keretében tervezett intézkedések hatására az eddig a jövő évre várt háromszázalékos inflációhoz képest. Szolnoki és Németh tehát reálisnak tartja Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számításait, aki a büdzsé elveinek ismertetésekor közölte, hogy jövőre 4,2 százalékra módosítják az inflációs előrejelzésüket.
A vártnál gyorsabb infláció miatt a hazai piaci elemzők szerint nem kell számítani a jegybank kamatemelésére, igaz, többen úgy gondolják, hogy ezzel együtt a csökkentés lehetősége is elúszott egy időre. Jóval pesszimistábbak a Societe Generale szakemberei, akik tegnap kiadott anyagukban úgy látták, hogy a piac alulbecsüli a kockázatokat, és akár agresszív, három százalékpontos kamatemelésre is szükség lehet. A múlt héten Magyarországon járt francia elemzői csoport állítását a romló nemzetközi befektetői környezettel és a végtörlesztés hatásával indokolta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.