Pár száz ember gyűlt össze a Gyurcsány Ferenc által Balatonőszödön elmondott beszéd kiszivárgásának ötödik évfordulóján a Kossuth téren a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tüntetésén. A Parlament előtt felállított színpadnál megjelentek között számos Árpád-sávos és jobbikos zászlót is lehetett látni. Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint számvetést kell tartani, hogy valóban megtörtént-e az elszámoltatás az öt évvel ezelőtti rendőri túlkapások miatt, ahogyan azt ígérték. Meglátása szerint azonban mintha ez már nem is lenne a jelenlegi kormánynak fontos. Az ugyancsak jobbikos Lenhardt Balázs azt hangsúlyozta, hogy jelenleg sincs jogállam itthon, ugyanúgy, ahogy 2006-ban sem volt. Szerinte ezt példázza, hogy akik milliárdokat csaltak, most is ott ülnek a parlamentben, Gyurcsány Ferenc pedig eközben koncepciós eljárásról beszél. Kifejtette, hogy a Jobbiknak nagyon kevés eszköze van az Országgyűlésben, hiszen a kormányzó párt kétharmaddal bármit megtehet, és nem a nemzet érdekében cselekszik.
Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő beszédében azt hangsúlyozta, hogy semmilyen számottevő különbség nincs az MSZP és a Fidesz között, talán annyi, hogy a fideszesek jobban hazudnak. Az öt évvel ezelőtt kiszivárgott beszéd kapcsán Orbán Viktor őszödi beszédének nevezte azt a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott dokumentumot, amelyben a jelenlegi miniszterelnök arról beszél, hogy a diplomatáknak nem arra kell figyelni, amit mond. (A kormányfő ezt később azzal magyarázta, hogy valóban nem a szavaira, hanem a tetteire kell figyelni.)
Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője azt kérte, hogy az emberek vonulásos demonstrációkat szervezzenek a „bankárbűnözők” ellen. Véleménye szerint a magyar szívűeknek pártállástól függetlenül újra az utcára kell vonulni.
Gaudi-Nagy ötlete. Felbujtóként elkövetett terrorcselekmény miatt vonható felelősségre Gyurcsány Ferenc a 2006-os véres tömegoszlatások miatt – állította Gaudi-Nagy Tamás. A Hír Televíziónak a jobbikos politikus azt mondta, a rendőrség azután lépett fel brutálisan a tüntetőkkel szemben, hogy szeptember 19-én rendőrtiszteknek tartott eligazítást az Országházban Gyurcsány Ferenc. (MN)
Vonulnának a jobbikosok
Vonulásos demonstrációsorozatok megszervezésére szólított fel Morvai Krisztina a Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde kiszivárgásának ötödik évfordulóján rendezett Kossuth téri tüntetésen, szombaton. A Jobbik európai parlamenti képviselője szerint a megmozdulásoknak most a „bankárbűnözés” ellen kell irányulnia. A demonstráción egyébként néhány százan jelentek meg, hogy az öt évvel ezelőtt nyilvánosságra került Gyurcsány-beszéd utáni eseményekre emlékezzenek, és szabadságot követeljenek a „politikai foglyoknak”, köztük Budaházy Györgynek.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!