A 2010-es költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, vagyis a zárszámadás volt az egyik fő téma tegnap a parlamentben. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára expozéjában azt mondta, hogy a tavalyi büdzsében mintegy 600 milliárd forintos lyuk volt a kormányváltáskor. Ez azt jelenti, hogy ennyi hiányzott az ország zavartalan működéséhez, a hivatalba lépő kormány rendkívüli államadóssággal és a szocialista kormányok megszorításaik miatt elmélyült szociális és társadalmi problémákkal vette át a kormányzást – fejtette ki. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a költségvetés a GDP 7 százalékát meghaladó hiánnyal teljesült volna, ha az új kabinet nem tesz lépéseket. Az Állami Számvevőszék elnöke szerint nagy eredménynek tekinthető, hogy a költségvetési hiány az év közbeni nehézségek ellenére sem szállt el. Domokos László emlékeztetett, hogy a tervezett hiány tartása és az új kormány gazdaságpolitikai céljainak érdekében többször módosították a költségvetési törvényt és az egyensúly megteremtését szolgáló törvényeket.
A vitában Dancsó József, a Fidesz vezérszónoka is azt hangsúlyozta, hogy az új kormány nagyon nehéz helyzetben vette át az országot, szerinte a költségvetés számokban és tartalmában sem egyezett a valósággal. Ezzel ellentétes dolgokat hangoztatott a szocialisták vezérszónoka: Boldvai László szerint az adatok cáfolják a kormány által elmondottakat, a költségvetési hiány mértéke pedig az elhibázott, Matolcsy György által képviselt gazdaságpolitika miatt nőtt. Nyikos László, a Jobbik vezérszónoka egy korszerű államháztartási törvény elkészítését sürgette, míg az LMP vezérszónokaként felszólaló Vágó Gábor azt mondta, hogy a tavalyi költségvetés „elég zűrös” volt, de az idei és a most készülő jövő évi büdzséhez képest valószínűleg mégis „mint boldog békeévre fogunk visszaemlékezni” 2010-re.
Ugyancsak a Ház elé került az a javaslat, amely a jövőre hatályba lépő új alkotmány rendelkezései alapján nyugdíjba vonuló bírák helyeire a mielőbbi pótlást tenné lehetővé. Az indítványt – nyolc képviselőtársával együtt – jegyző Papcsák Ferenc emlékeztetett, hogy az új alaptörvény szerint a bírák szolgálati jogviszonya az eddigi 70. életév helyett az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn. Emiatt a következő évben 274 bíró vonul nyugdíjba. Az MSZP szerint az intézkedés a kormány kicsinyes bosszúja a bírói karral szemben.
Zárszámadás: nyomasztó örökség
A tavalyi büdzsében 600 milliárdos lyuk tátongott a kormányváltáskor – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a tavalyi zárszámadás parlamenti vitáján. Domokos László ÁSZ-elnök úgy ítélte meg, nagy eredmény, hogy a költségvetési hiány az év közbeni nehézségek ellenére sem szállt el. A szocialisták szerint viszont valótlan adatok szerepelnek a javaslatban.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!