Egység, kétség, cél- és kényszerűség

2009 elején választották meg a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányának Kovács Lászlót. Abban az évben a milánói világbajnokságon szerzett bronzérem megfelelő antrénak bizonyult, a 2010-es moszkvai Eb mérlege (minden medálból egy) kiváló folytatásnak, az idei ankarai kontinensviadal „magányos” harmadik helye viszont megtorpanásnak. Az azóta átalakított csapat ma utazik el a bakui olimpiai kvalifikációs vb-re, ahol nem ártana moszkvai formát mutatni. A szövetségi kapitány szerint ez nem lehetetlen, noha minden idők legnagyobb mezőnyére van kilátás.

Deák Zsigmond
2011. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor a vártnál magyar szempontból gyengébben sikerült Eb után, az ankarai sportcsarnok nézőterén beszélgettünk, azt mondta, főképp fejben kell rendet teremteni bokszolóinknál. Sikerült?
– Úgy tűnik. Ezúttal a korábbival ellentétben hét-nyolc hetes, egységes felkészülést tudtunk végigcsinálni, amit nem tört meg mindenféle más esemény, csak egy, a tesztnek számító Papp László-emlékverseny Hajdúszoboszlón. Egyben van a csapat, és a jókedv is megmaradt, ami az edzések hosszú sora vége felé, a fogyasztás hajrájában nem mindig történik így.
– Miként az sem mindennapos, hogy a hazai szűkös választék ellenére négy helyen is megváltoztatta a júniusi Eb-csapatot. Miért?
– Egyszerre kényszerűségből és ésszerűségből. Kalucza Norbit nem volt értelme újra lefogyasztatni 52 kilóra, 56-ban láthatóan jobban mozog, és megtalálta a belső egyensúlyát is. A helyén pedig Dobrádi Zsolt személyében egy fiatal, tehetséges srácnak tudunk lehetőséget adni. Alul, a 49 kilósoknál egyértelmű volt Ungvári indulása, ugyanis Lakatos István abbahagyta a bunyót. Pedig szinte csak most indult el a pályafutása… Felül, szupernehézsúlyban pedig Bernáth Pistának előbb a foga gyulladt be, aztán trombózist kapott a lábában, így Bouquet Bence jön velünk.
– A gerinc, Káté, Bacskai, Szellő, Darmos azért megmaradt. Velük vállalható az Eb után megfogalmazott terv: egy érem, s még egy-két olimpiai kvóta, amit a legtöbb kategóriában a negyeddöntő ér?
– Ma kissé szerényebben látom a világot. A nevezések alapján 720-an indulnak a vb-n, van olyan súlycsoport, ahová 89-en jelentkeztek. Ha abból indulunk ki, hogy a 64 közé kerülésért is bokszolni kell, akkor hat mérkőzésre lenne szükség a döntőbe jutáshoz. Ez nagyon megviseli a versenyzőt, aztán a létszám mellett előjönnek az ismert klasszisok és a sötét lovak, szóval sok a kockázati tényező. Két-három kvótával elégedett lennék.
– Az sem kedvező jel, hogy Bacskai és Káté előkelő világranglistás helye miatt bizonyosan jó kiemelést kap?
– Majd a sorsolás után megmondom… Az első körökben valóban besegít a kiemelés, de utána úgyis jönnek a nehezek. Az pedig éppenséggel nem kedvező, hogy a két hajdúsámsoni, Ungvári és Varga Miki csak öt hetet dolgozott velünk, aztán otthagyta a tatai tábort, s otthon készült tovább, amikor kiderült, hogy a véges létszám miatt sajnos az edzőjük nem jöhet velünk a vb-re. Ettől függetlenül úgy gondolom, most sokkal stabilabban tudunk majd teljesíteni, mint Ankarában, s remélem, mindez eredményességgel is párosul.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.