Svájc időben figyelmeztetett

Bár a svájci és a hazai jegybankok folyamatosan figyelmeztettek a veszélyekre, a szocialista kormányok nem tettek semmit a devizahitelek rohamos terjedése ellen. Egyértelműen kimutatható a Medgyessy- és Gyurcsány-kabinetek felelőssége.

Munkatársunktól
2011. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tisztában vannak a magyar adósok a devizahitelek árfolyamának kockázataival? – tette fel a kérdést Jean-Pierre Roth, a Svájci Nemzeti Bank elnöke 2004. július 2-án Járai Zsigmondnak, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) akkori elnökének küldött levelében. A lapunk birtokába került dokumentumban Roth arról írt: a svájci lapokból értesült arról, hogy hazánkban egyre nagyobb arányokat ölt a frankhitelezés. Az elnök azt is megemlíti, tisztában vannak azzal, hogy a frank a legnépszerűbb a devizahitelek körében, de korábban már többször hangsúlyozták ennek a veszélyeit.
Auth Henrik, a nemzeti bank egykori alelnöke nemrégiben a Hír TV Bruttó című műsorában már említést tett a levélről, és azt is elmondta, hogy az óvatosságra intő dokumentum tartalmát a Pénzügyminisztérium és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elé tárták. A szocialisták véleménye azonban az volt, hogy a forinthitelek nagyobb károkat okoznak, mert visszafogják a növekedést.
A magyar jegybank éveken keresztül gyakran és rendszeresen figyelmeztette a szocialista kormányokat a veszélyekre. Az MNB 2004-es stabilitási jelentésében például, amely a Roth-levél megérkezése előtt három héttel jelent meg, az áll, hogy a hitelfelvevők általában „nincsenek tisztában az árfolyam-ingadozás tehernövelő hatásaival”, illetve a „törlesztőösszeg emelkedésének valószínűsége nem alacsony”.

További információk a 10. oldalon

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.