Új stadion, új morál Diósgyőrött

Munkatársunktól
2011. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizennyolcezer néző befogadására alkalmas stadionná bővítené pályáját a Diósgyőri VTK labdarúgócsapata, amelynek többségi tulajdonosa bejelentette, hogy sikerült törleszteni a korábbi 200 millió forintos adósságot. „Meglehetősen nehéz örökséget vett át az Arago Zrt. cégcsoport” – hangsúlyozta Dudás Hunor, a futballklubot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón. A stadion jelenlegi állapotában 4332 fedett ülő- és kb. 7000 állóhellyel rendelkezik. Nem- csak ezt a kapacitást szeretnék bővíteni Diósgyőrött, hanem két-két mű-, illetve hagyományos füves pálya építésébe is belevágnak, és ez érdemi változásokat hozhat az utánpótlás-nevelésben. A szükséges önrészt Leisztinger Tamás vállalkozó cége, az Arago Zrt., valamint a miskolci önkormányzata biztosítja, ugyanakkor számítanak a látványsportágak támogatására kialakított társaságiadó-kedvezményre is.
Az NB I-be a tavasszal feljutott, s ott 9 forduló után 15 ponttal ötödik Diósgyőr szakmai igazgatója, Szentes Lázár szerint tavaly döntő mozzanat volt a spanyol José Luque leigazolása. „Nálunk nem az új játékosok alkalmazkodtak a régiekhez, hanem éppen fordítva: a magyaros mentalitás tűnt el az öltözőnkből, az itteni közeg vette fel a spanyolok hozzáállását. A munkamorál, a szemlélet gyökeresen megváltozott. Mindez pontokban is kamatozik” – emelte ki Szentes.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.