Ariel zsidó teleptől keletre épül, és körülvesz több más, mélyen ciszjordániai területen lévő zsidó telepet is az az új biztonsági kerítésszakasz, amely az izraeli kormány legutóbbi döntése alapján kerül megépítésre. E szakasz egyelőre nem kapcsolódik össze az Izraelt a Jordán nyugati partjától elválasztó fő biztonsági kerítéssel, amely nyugatabbra, Izrael területéhez közelebb húzódik. Az amerikai kormány által hangoztatott fenntartások miatt a kerítésen több helyütt kapuk lesznek.
Az izraeli hadsereg megölte az Iszlám Dzsihád palesztin szervezet két tagját, a Hamász pedig azt közölte, hogy egy arab ország több vezetőjének külföldi meggyilkolására irányuló összeesküvést hiúsított meg.
Mintegy kétszáz izraeli egyetemi tanár és diák biztosította támogatásáról mindeközben az izraeli pilóták múlt heti tiltakozó beadványát, amelyben kinyilvánították, hogy nem hajlandók palesztin területek elleni bevetésben részt venni. A terrorizmus fő okát a palesztin területek megszállásában látó aláírók támogatásukról biztosítják a pilótákat, „akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy visszautasítsák a részvételt egy másik nép elleni elnyomó akciókban, gyilkosságokban”.
Egy most napvilágra került felmérés szerint a palesztinok 74 százaléka támogatja Jasszer Arafat palesztin elnököt, s több mint a fele egyetért az intifáda és az öngyilkos merényletek folytatásával.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról