Igazságtalan a kompenzáció

2004. 09. 18. 17:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lesz-e gázáremelés vagy sem? – az utóbbi hetekben ettől volt hangos a sajtó, ám jelen pillanatban mégsem tudhatunk semmi bizonyosat. A folyamatosan árelemzéseket végző Magyar Energia Hivatal szerint a kőolaj árrobbanásának hatására felkúszó importárak már az idén szükségessé tennének a lakossági gáztarifa-emelést, a Mol pedig azt mondja, hogy januárig ugyan megúszhatjuk a drágulást a gázüzletág első fél évének elkülönített extraprofitja miatt, ám ebben az esetben kiürül a kompenzációs kassza. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt ígéri, hogy 2004-ben nem lesz gázáremelés, a Fidesz pedig biztos benne, hogy arra a jelenlegi hatósági árak mellett jövőre sincs szükség.
Balla György, a nagyobbik ellenzéki párt energiapolitikusa kérdésünkre elmondta: a lakosságra aránytalanul nagy terhet ró a közüzemi számlák, ezen belül pedig leginkább a gázszámlák kifizetése – és ezt a terhet, szemben a kormány kommunikációjával, pont a legrászorultabbak esetében nem kompenzálják.
Tavaly október óta az elfogyasztott mennyiség függvényében nem egyformán fizetünk a földgázért. Évi 1500 köbméteres fogyasztásig a támogatás két forint hetven fillér, 3000 köbméteres éves fogyasztásig pedig egy forint nyolcvan fillér köbméterenként. 3000 köbméteres éves fogyasztás felett nem jár kompenzáció. Balla szerint a támogatás elosztása nem igazságos, mert a pénzből, amelyet a hazai gázkitermelés megállapított költsége és a beszerzési importár közötti különbségből fizet be a Mol Rt., sok esetben nem jut azoknak az egyébként jövedelmi viszonyaik alapján minden tekintetben rászorultnak tekinthető embereknek, akik a csekély állami támogatás miatt képtelenek megfelelően szigetelni elavult házaikat. Ilyenek lehetnek a nagycsaládosok és a vidéki kisnyugdíjasok. Előbbiek kénytelenek olcsó, rossz minőségű, ám megfelelő méretű lakást vásárolni, utóbbiak pedig demográfiai és népességvándorlási okokból egyszer csak egyedül maradtak egy nagy, számukra fenntarthatatlan és eladhatatlan házban, amelynek fűtéséhez több gáz kell évi 3000 köbméternél.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá: egy családi ház fűtésköltsége akár hatvan százalékkal is csökkenthető megfelelő szigeteléssel, nyílászáró cserével, de ehhez komoly állami segítség kell. Nem véletlen, hogy a lakosság számára kiírt állami pályázatok között évek óta az utólagos hőszigetelésre meghirdetett projektek a legnépszerűbbek, csak hogy évről évre fogy az erre fordított összeg, a kevés megmaradt pénzt pedig hetek alatt lekötik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.