Orbán: A NATO is segít a migráció elleni küzdelemben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

2016. 07. 09. 15:45

A bukaresti NATO-csúcson például leszavazták Ukrajna belépését, „ez a kérdés ezért ma nincsen napirenden”, mert „itt távol állnak egymástól az álláspontok”, hiszen „Ukrajna egy nehéz helyzetben lévő ország, és nem látjuk, hogy hogyan lehetne rövid távon nyugatosítani akár a gazdaság működését, akár a közigazgatását, akár a védelmi rendszerét”.

„Habár a szándék megvan bennünk erre, az eddigi eredményeink időarányosan inkább soványnak mondhatók, semmint biztatónak” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, a résztvevők határozottan álltak ki Macedónia sürgető csatlakozása mellett, hiszen e lépés elutasítása „stratégiai hiba, amiért később lehet, hogy magas árat fogunk fizetni”.

Hozzátette: Magyarországnak elemi érdeke, hogy Montenegró után ez a balkáni állam is csatlakozzon a NATO-hoz.

Kétoldalú megbeszélést folytatott egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök a varsói NATO-csúcstalálkozó keretében – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t szombaton.

A magyar kormányfő és a török elnök megállapodtak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok újbóli dinamizálásában, és áttekintették a NATO-t déli irányból érő regionális kihívásokat – közölte a sajtófőnök, hozzátéve: Orbán Viktor leszögezte, hogy az észak-atlanti szövetség déli szomszédságának stabilitása Magyarország szempontjából is kiemelt stratégiai érdek.

A NATO a délről érkező veszélyek – az illegális migráció, az embercsempészet elleni harc – tekintetében is megerősítette egységét – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter szombaton magyar újságíróknak, miután a varsói NATO-csúcstalálkozó keretében részt vett az észak-atlanti szövetség miniszteri szintű tanácskozásán.

A NATO tagállamaira nézve „nagy veszélyt jelent a migrációs válság, a Földközi-tengeren át zajló illegális migráció, illetve a Balkán térségében jelentkező illegális migrációs nyomás”, az ezzel összefüggő embercsempészet, terroristák bejuttatása államainkba – sorolta Simicskó István.

Hozzátette: ezért a varsói NATO-csúcs napirendjén a földközi-tengeri flotta megerősítése, az Iszlám Állam elleni fellépés is szerepelt; Magyarország részt vállal az iraki kurd erők kiképzésében, és Jordániának is segítséget kínál.

A NATO következő csúcsértekezletét jövőre Brüsszelben tartják – jelentette be szombaton Varsóban a katonai szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg. A politikus kijelentette: a mostani kétnapos varsói csúcstalálkozó bebizonyította, hogy Észak-Amerika és Európa továbbra is egységes Oroszország – az ukrajnai válság által is nyilvánvalóvá tett – ambícióival szemben.

„Nem sikerült létrehoznunk a stratégiai partnerséget, amelyet a hidegháború után megpróbáltunk kifejleszteni, de azért nem is olyan a helyzet, mint a hidegháború idején volt” – közölte Stoltenberg. Hozzátette: „erős védelem és konstruktív párbeszéd: ezek azok az alapelvek, melyekre az Oroszországgal való kapcsolatunk épül”.

A NATO-csúcs résztvevői egyben elfogadták, hogy a katonai szövetség az eddiginél többet tesz majd a szélsőséges iszlamistákkal harcoló közel-keleti és észak-afrikai országok támogatására. Stoltenberg közölte, hogy a NATO kiképző és képességfejlesztő missziót kezd Irakban a helyi fegyveres erőknél, támogatást nyújt Jordániának, s egy új hírszerző központot létesít Tunéziában, hogy ezzel is segítse az ország különleges erőinek munkáját.

Stoltenberg szerint a NATO-tagállamok vezetői a varsói csúcsértekezleten elvileg jóváhagyták, hogy a NATO légtérellenőrző gépei közvetlen támogatást nyújtsanak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Irakban és Szíriában harcoló, amerikaiak vezette koalíciónak. (NATO-diplomaták szerint ezek a repülések az ősszel kezdődhetnek.)

A főtitkár egyben bejelentette, hogy a NATO egy új haditengerészeti hadműveletet indít a Földközi-tengeren (Operation Sea Guardian), s szorosan együttműködik majd az Európai Unióval az embercsempészet megakadályozása érdekében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.