Torkos Matild: A kínvergencia propagandája
Ha a Fidesz-KDNP hatalomra kerül, akkor a nyereségérdekelt rendszert felszámolják – közölte Nagy Kálmán, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője szerdán Budapesten.
Wekler Ferencet választotta újra az SZDSZ baranyai elnökének a párt megyei választmánya Pécsett tartott ülésén.
Sir Alex Ferguson biztos benne, hogy a Milan nyeri a Bajnokok Ligája döntőjét, a skót az Ancelottitól kapott borral szeretne koccintani a lombardok athéni győzelme után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 64 pontos nyitás után enyhén emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 25 786,99 ponton állt, ami a keddi záró értékhez képest 116,38 pontos, 0,45 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 52 ponttal ma
A Swisscom bejelentette, hogy eladja az Antenna Hungáriában lévő 100%-nyi részesedését a Francia TDF-nek, a svájci cég összesen 327,6 millió eurót zsebel be a társaságért.
A Chelsea menedzsere a Manchester United elleni rangadó előtt követte meg Cristiano Ronaldot, akit az elmúlt hetekben többször is támadott.
Oroszország Klubot alapít a közeljövőben a Fidesz, hogy elősegítse a partneri viszonyok kialakítását Oroszországgal – írta Németh Zsolt a Népszabadságban megjelent cikkében, amelyben arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelenlegi kormány kiszámíthat
A republikánusoknak van mit tanulniuk Nicolas Sarkozytől – véli a Winning the Future. A National Security Network az Irakban lefoglalt Nemzeti Gárdáról ír, míg a Notable News az internetes túlszabályzás veszélyeiről számol be: a konzervatív oldalra
Gyermekeknek készül az az új Holokauszt-film, amit már néhány hete Magyarországon forgatnak. A főhős az auschwitzi tábor parancsnokának kisfia, aki összebarátkozik egy táborlakóval.
Nagy közlekedési dugó alakult ki a budapesti Lánchíd környékén, miután egy férfi felmászott a szerkezetre – a rendőrség lezárta a hidat.
Egy kamionról leeső akkumulátor okozott sorozatbalesetet és torlódást Szőreg és Deszk között szerdán, a reggeli órákban a 43-as főúton – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Csongrád Megyei RFK sajtószolgálatától.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
A Honvéd edzőjének maradt hiányérzete a Videoton kiütése után, Boér Gábor megmagyarázta a vereséget.
A pekingi vezetés helyretette a meglepett uniós vezetőket.
A tárcavezető szerint senki nem tett annyit az ukrajnai békéért, mint Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.