Tetemes drogfogások
k ö n y v e s h á z
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 117. ülésén Szingapúrban a NOB-tagok több mint a fele két sportágat – a baseballt és a softballt – könnyűnek talált az olimpiai programra, viszont az aspiráló öt jelölt közül egyik sem kapta meg tőlük a sz
Szabad György akadémikus csaknem ötven éven keresztül újkori magyar történelmet kutatott és tanított az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Diákkora óta foglalkozott mindenekelőtt a reformkorral és a magyar polgári átalakulás XIX. századi történetével, közéle
Veikko Saksi nemrég megjelent könyve, a Karélia visszacsatolása nagy feltűnést keltett Finnországban és Oroszországban egyaránt, mert a munka történelmi tévedéseket elevenít fel. A szerző lapunknak hangsúlyozta, hogy az első és a második világháború után
A két évvel ezelőtt kirobbant miskolci leszázalékolási ügyben a Borsod megyei főügyészség tizenegy orvos és ötvenkilenc civil ellen nyújtotta be vádemelési javaslatát a bíróságnak. Az irat egyebek mellett hivatalos személy általi kötelességszegés és üzlet
A magas kőolaj- és üzemanyagárak kapcsán újra élénk figyelem kíséri a Mol lépéseit. A világpiaci folyamatokról, a társaság terveiről és az árakról Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatóval beszélgettünk.
Harminc kórház adósságának felszámolásához több mint 3 milliárd forintot utalt át az Egészségügyi Minisztérium két és fél éve, ám a megsegített intézmények mintegy fele ismét rendelkezik lejárt határidejű tartozással.
Több mint ötven halálos áldozata van rendőrségi vélemények szerint a csütörtöki terrormerényleteknek. Számos holttestet még nem is tudtak kihozni a metróalagutakból. Szombati Béla, hazánk londoni nagykövete az MTI-nek elmondta, egy magyar lány is megsérül
k ö n y v e s h á z
A huszadik század magyar történelmének számtalan forrása közül a kevésbé ismertek közé tartoznak a szerzetesi közösségek által több kevesebb rendszerességgel vezetett háztörténetek. Sorozatunkban a ferencesek historia domusaiból válogatunk olyan részletek
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt vezére a valóság meggörbítésével próbálkozott, de a tények a padlóra küldték.
A német rendőrök nem nézik jó szemmel a lengyelek határvédelmi önszerveződését.
Azt kérik, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy inkább szálljon buszra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.