Röviden
Sok szülő Budán is aggódva meri kíséret nélkül iskolába engedni gyermekeit, mert a Moszkva tér környékén az utóbbi időben egyre több fiatalkorú cigány által elkövetett rablás történik.
A szokásosnál nagyobb érdeklődés övezte a Biztonsági Tanács szerda esti Koszovó-ülését, ám sem az érdekelt felek, sem a hatalmak álláspontja egy jottányit sem került közelebb egymáshoz. Mind Borisz Tadics szerb elnök, mind Hashim Thaqi koszovói kormányfő
Grúzia nem védekezhet a köré emelt orosz zárlattal, amikor megpróbálja elhallgattatni belső ellenzékét – mondta lapunknak adott interjújában Thomas O. Melia, a Freedom House nemzetközi szervezet igazgatója, aki elmondta, az Egyesült Államokat vajmi kevéss
Január 25-én a Batthyány téri Szent Anna-templomban, 26-án a belvárosi egyetemi templomban ad koncertet este fél nyolckor Thomas Tibérius Solymosi. A Franciaországban élő orgonaművész-zeneszerző az első hangversennyel egy napon fél négykor a korzikai orgo
Egy év alatt több mint 63 ezren vesztették el munkájukat úgy, hogy nem tudtak ismét elhelyezkedni – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap közzétett adatsorából.
Édesapja szerint a maffia juttatta ki Magyarországra a tizenkét éves gyergyószentmiklósi G. Istvánt, aki hónapok óta fosztogatta a járókelőket a fővárosi Blaha Lujza téren és a múlt csütörtökön ugyanott megkéselt egy nála három évvel idősebb kamaszt. Idős
Nagy bajban van a BKV és a főváros, reálértékben csökken a közlekedési társaság állami támogatása – mondta a napokban Demszky Gábor főpolgármester nem sokkal azután, hogy a fővárosi gazdasági bizottság jelentősen megemelte az önkormányzati gazdasági társa
Még mindig bizonytalan, megkapja-e az összes szükséges engedélyt a Kisoroszi és Visegrád közé tervezett gyalogoshíd. Hiába szeretné mielőbb a turisztikai célú átkelőt a kistérség, környezet- és tájvédelmi aggályok merültek fel a beruházás ellen. Jelenleg
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem kell sötét sikátorokba menni a reklámért.
A zenekar ismét Izrael-ellenes kijelentéssel reagált.
Trump vezeti az Egyesült Államok új befektetési alapját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.