Keresés
Magyar Nemzet
2021. március 7., vasárnap, Tamás napja
HÍR TV – CIVIL KÖRA magyarok bizonyítják fegyelmezettségüket.
Archívum, Vélemény
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/velemeny-archivum/gazdatuntetes-es-nemzeti-agrarstrategia-5410628/

Gazdatüntetés és nemzeti agrárstratégia

Emlékeink gyermekdalában még a gazda rétre megy. A megfordult világban ma térre megy, a Kossuth térre. Nem jókedvből, de a keserűség végső elszántságával, hogy a túlélésért és a magyar megmaradásért tüntessen. Németh Imre miniszter szerint ez tűrhetetlen szélsőjobboldali zavarkeltés, ami útját állja a gazdakövetelések szakmai megvitatásának. Ezért a tüntetés megszüntetéséig a gazdák érdekképviseletével még tárgyalni sem hajlandó. A gazdák igényeinek valóban semmi köze a politikához, hanem csak a területalapú támogatások elmaradt kifizetésének időpont-egyeztetéséről, a gabona intervenciós felvásárlásának megoldási módjáról, egyéb szakmai részletkérdésekről van itt szó.

Az államhatalomnak semmilyen társadalmi csoport alkotmányos véleménynyilvánítási jogát és gyülekezési szabadságát – a törvényes rend keretein belül – nincs joga megtagadni és/vagy gátolni. Úgy tűnik, az agrártárca vezetői elfelejtik, hogy Magyarország az EU egyik tagállama. Azé a szövetséges államé, amelynek alkotmánya és az annak alapjául szolgáló római szerződés alapintézményként szabályozza a közös agrárpolitika érvényesítését és ennek szervezeti, jogi garanciáit. Az agrártárca éppen a közös agrárpolitika egyik felelős végrehajtója. Így e politika alanyainak, a föld- és agrárpiac hazai szereplőinek helyzete, követelései és azok megvitatása, jogszerű érvényesítése a legközvetlenebb politikai ügy, a közös agrárpolitika rendszerének szerves részeleme. Ennek politikai és társadalmi súlyát nem lehet a zsákutcába terelt szakmai álvitává süllyesztéssel eltüntetni.

Mit mond az EU alkotmánya a közös agrárpolitika rendeltetéséről? Azt, hogy „a mezőgazdasági népességnek megfelelő életszínvonalat biztosítson, elsősorban a mezőgazdaságban élők egy főre jutó jövedelmének növelésével”. Az európai mezőgazdaságban ez az életminőség stratégiai távú felvállalásának követelménye, amelynek csak a többfunkciós agrármodell tehet eleget, mert azonos súllyal törekszik a gazdaság, a társadalom és a környezet követelményeinek a teljesítésére. Az a kormány, amely a gazdáknak alanyi jogon járó juttatások kifizetését is alaptalanul késlelteti, illetve megtagadja, felrúgja a közös agrárpolitika alapcéljait, durván rombolja az agrárnépesség életminőségét, sőt a termelők zömének a létét fenyegeti, hiszen minimális támogatás nélkül, önerejéből a termelő – a támogatások versenyén alapuló agrárpiacon – ma már egy termelési ciklust sem élhet túl. A gazdatüntetés tehát maga a politika forró katlana. Mégpedig nemcsak a közös agrárpolitikába ágyazottsága miatt, hanem tágabb társadalmi összefüggései okán: ha a falurombolást, a vidék megsemmisítését, a kis- és középüzemi gazdák tömegeinek az ágazatból kiiktatását a hatalomból kirekesztettek legszélesebb politikai és civil összefogása nem gátolja meg, úgy elkerülhetetlenül a gyarmati alávetés vár a társadalomra.

Szakmai szempontból a gazdatüntetés különösen tragikus, mert az álságos kormányzati agrárpolitika miatt a gazdák zöme még csak nem is sejtheti, hogy mai ellehetetlenítésük csak előjátéka a nemzeti agrárstratégia címén megtervezett egzisztenciális megsemmisítésüknek. Ez az állítás nem látnoki jóslat, és a legkevésbé sem túlzás. Ki hitte volna például, hogy Szanyi államtitkár úr 2003-ban tett politikai vihart keltő hírhedt kijelentése, miszerint a magyar mezőgazdaság 80-100 ezer főnél több főfoglalkozású gazdát nem tarthat el, jól megalapozott, de még idő előtti, reális előrejelzése volt a később megfogalmazott, egy évtizedre szóló agrár- és vidékfejlesztés nemzeti stratégiájának?

Németh miniszter – a gazdatüntetést leszerelendő – kijelentette, hogy virágozzék minden virág: a kormánynak egyformán kedves minden agrártermelő és üzemtípus, az állam az esélyegyenlőségüket biztosítja, teljesítményük mérését pedig a piacra bízza. 2004. augusztus 30-án a közös agrárpolitika 2003. június 26-i reformjához illesztett hazai agrárstratégia azonban az „életképes gazdaság” intézményének normatív érvényesítésével már kimondta a halálos ítéletet a magyar gazdák és üzemeik csaknem 90 százalékára. Hogyan lehetséges ez? Közösségi és nemzeti agrártámogatásra csak az életképes üzem jogosult, amelynek fogalmát és támogatási feltételrendszerét a tagállam saját hatáskörében határozza meg. A kormány az üzem életképességének küszöbszintjét a két európai méretegységet (EME), tehát a 612 ezer forintot meghaladó standard fedezeti hozzájárulással rendelkező üzemeknél vonta meg. Ez azzal jár, hogy a – 2000-ben még 960 ezer, majd 2003-ban már 20 százalékkal csökkent, 766 ezer – magángazdaság közül csak 87 ezer gazdaság, vagyis e szektornak csak 9 százaléka éri el a fejlesztési támogatások nyújtásához szükséges, a két európai mértékegység mércéjét meghaladó alsó gazdaságméretet. A félig önellátó gazdaságoknak csak töredéke, mintegy 24 ezer,

5–10 hektáron gazdálkodó válhat a támogatás jogosultjává. Ezért fogalmaz úgy a nemzeti agrárstratégia, hogy „az agrárpiaci szereplők körében az észszerű szelekciós folyamat nem akadályozható meg! Ez azt jelenti, hogy versenyképességet megteremtő, szilárdító támogatásokban csak a potenciálisan életképes gazdaságok részesíthetők.”

Ez bizony sajátos ésszerűség: a génalapú növénytermesztésre és a hormonkezelt állatok tenyésztésére szakosodott, iparszerű nagybirtokrendszer tőkehasznosulásának, elsajátítási egyeduralmának a diktátuma, amely más gazdasági szereplőt nem tűr az ágazatban, a vidék népességének elenyésző részét pedig legfeljebb bérrabszolgaként hajlandó befogadni. Ennek jegyében szögezi le a stratégia, hogy „a jövő birtokszerkezetét 80-100 ezer életképes árutermelő magángazdaság és 6-7 ezer társas gazdaság fogja döntően meghatározni”.

Ez tehát a mezőgazdaság jövőképe, a modernizáció, a versenyképesség ígérete, ahol a közös agrárpolitika alapcélja, az életminőség igénye már fel sem merül, sőt az is közömbös, hogy hányan dolgoznak az ágazatban. A stratégia szerint az agrárgazdaság eltartóképességét a jövőben elsősorban nem a foglalkoztatottak számával mérjük, hanem a jobb megélhetés, a magasabb életszínvonal jellemzőivel. (Ez talán az ágazat elhagyására kényszerített földönfutóknak jut?) A fentiekhez számos – itt címszavakkal sem sorolható – tény járul, amelyek összhatása nemcsak a gazdákat, hanem az egész mezőgazdaságot és a társadalmat megsemmisítő következményekkel sújtja. Például szakértői javaslat a két európai mértékegységnyi üzemi életképesség-küszöböt négy európai mértékegységméretre kívánja emelni. Ezzel felére, harmadára zuhanna a támogatható kis- és középüzemek mai aránya, a magángazdaságoknak még tíz százaléka sem juthatna beruházáshoz, az üzemvitel fenntartásához. A fejlesztési támogatás így kerülne összhangba a szántóföldi bázisterület gabona, olaj, fehérje és egyes rostnövények termelőit közvetlen kifizetésként megillető agrártámogatással, ami 90 százalékban a regisztrált termelők öt százalékát illeti meg: ennek haszonélvezője a csaknem háromezer nagybirtokos.

A nagyüzemi föld- és eszközkoncentráció az utóbbi 4-5 évben drámai módon felgyorsult, ami a kis- és középüzemek felszívását, gazdáiknak az ágazatból kizárását jelzi. Ma 12 500 gazdaság, vagyis a gazdaságok 1,6 százaléka már a termőterület 75 százalékát birtokolja. A nagybirtokrendszer kiépülése megpecsételi a globális agrárcégóriások diktátumát: a periféria olcsó bérmunkára épülő mezőgazdasági nagyüzeme a tömegtermelésre, a nyers- és alapanyag előállítására szorítkozzék, míg a hozzáadott értéket (nemcsak a munkamegosztásból eredően, hanem tőketulajdona alapján) a centrum hozza létre, azt az értékteremtéssel többszörözze, tehát a profit őt illesse meg. E folyamat egyik bizonyítéka, hogy már 1990 és 2003 között, uniós tagságunk előtt, a hazai mezőgazdaság bruttó hozzáadott értékhez való hozzájárulása a negyedére (14,5 százalékról 3,7 százalékra) esett vissza.

Uniós tagságunkkal a föld- és agrárvagyon eredeti tőkefelhalmozása új szakába lépett, amelynek csaknem kizárólagos jogosultja a nemzetközi agrártőke. A kormányt a jogsértések kockázata sem tartja vissza attól, hogy az idegen tőkehasznosulás profitérdekeit minden egyéb szempont fölé helyezze, és intézményesen szavatolja – akár a hazai termelők alkotmányellenes alávetésével – a globális cégóriások itteni elsajátítási uralmát. Például a 2004. évi XXXVI. törvénnyel módosított földtörvény a csatlakozási szerződés ellenére, amely a külföldiek közül csak magánszemély számára kötötte ki a földtulajdon kivételes megszerzését, földtulajdont teremtett a külföldi jogi személyek javára is azzal, hogy az egyéni céget is önálló vállalkozónak minősíti. Eközben a belföldi társaság és szövetkezet változatlanul kizárt a tulajdonszerzésből, míg az EU által adott

3–10 évi átmeneti mentesség (a külföldi földtulajdonszerzés tilalmára) hamis fikció lett. Az agrárstratégia – alkotmányt sértve – a jövőben sem kívánja tulajdonosaiknak visszaadni a 15 éve befagyasztott, mára 1,5 millió hektárra fogyott részarány-tulajdonú földeket, hanem azokkal a bel- és külföldi spekulánsokat jelképes áron földtulajdonhoz juttatja, illetve a Nemzeti Földalap útján a nagybirtok földkészletét növeli. Erre szolgál a „földért életjáradékot” program is, amely egyszerre erkölcstelen és jogellenes. Megtagadja a földpiaci ár megfizetését, másrészt a földeladó halálára spekulál, és tisztességtelen szerződési feltételeket köt ki. Ez az intézmény a közösségi joggal is ellentétes, hiszen annak gyakorlata a korengedményes nyugdíjhoz kötődik, amely a gazdálkodással felhagyó termelőnek – földje bárki részére átadásáért – valós, földpiaci ellenértéket szavatol.

Az agrárstratégia 600-700 ezer kis- és középüzemi gazdától elveszi az életesélyt, háztartásokra és családtagokra vetítve pedig legalább kétmillió vidéki embert a kitaszítottak sorsára juttat. Ugyanakkor a kormány csak a háromezer nagybirtok tőketulajdonosainak érdekeit érvényesíti, sőt az egyetlen kitörési pontot, a vidékfejlesztés által nyújtható életstratégiát is elzárja a nem nagyüzemi agrárnépesség elől. A kormány ugyanis 2006-ig a nemzeti vidékfejlesztési terv uniós költségvetési forrásainak húsz százalékát el akarja vonni, és azzal a gazdaságok öt százalékát kitevő nagyüzemi szektor gabonatermesztési extraprofitját kívánja növelni. Itt korántsem a források kurtításáról van szó, mert az elvonás az egész vidékfejlesztést derékba töri, annak folyamata – azon belül a program gerince, az agrár- és környezetgazdálkodás – el sem indulhat. Érthető, hogy az idegen tőkehasznosulásnak csak útjában áll a vidék és annak fejlesztése, hiszen az nem több a profitszerzés helyszínénél, a népesség egy töredéke pedig legfeljebb alacsony bérű munkaerőként jöhet számításba.

A gazdatüntetés tehát nem a pénzről szól. Az igazi tétje nem az, hogy a jogosultak hozzájuthatnak-e az őket megillető támogatásokhoz. Ez csak a pillanatnyi túlélés esélye. Mindennél fontosabb, hogy az agrárnépesség meghatározó tömege – valós és hatékony érdekérvényesítéssel – érdemben beleszólhasson a sorsát eldöntő közép- és hosszú távú nemzeti agrárstratégia meghatározásába, arról ne a feje fölött, a tőkeuralom diktátumával szülessenek döntések. Ha ezt nem sikerül elérnie, akkor nem a gazdatüntetés bukik el, hanem a magyar társadalom. Amint 1997 óta nincs magyar élelmiszeripar

– mivel az már akkor 62 százalékos arányban külföldi tulajdonná lett –, néhány éven belül csak olyan magyarországi mezőgazdaság létezhet, amelyben többé nem lehet szava sem a hazai gazdának, sem a hazai fogyasztónak.

A szerző az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi docens

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Kispesti botrány

Rosszul lett a prostituált, mi meg elfutottunk – mesélte Lackner
A kispesti önkormányzati képviselő ismét bepillantást enged a helyi éjszakai életbe.

Segít a kormány

A miniszterelnök ismertette a gazdaságvédő lépéseket
– Segíteni fogunk, senkit sem hagyunk az út szélén – hangsúlyozta legfrissebb videoüzenetében a kormányfő.

Kiemelt

Meghurcolták, mert nem engedte, hogy a diákok gender elméletről tanuljanak
A tanulókkal órákat akartak hallgattatni az abortuszról és a gender elméletről, de az igazgató ezt nem engedte.

Poszt-trauma

Gyurcsány hazug világa 
A mi világunk a lehető legtávolabb áll Gyurcsányétól, ezúttal nem fogjuk hagyni, hogy megvalósítsa az álmait.

Poszt-trauma

A halálunkat akarják a felbőszült balosok
Ide jutottunk!

Poszt-trauma

Gréczy Zsolt elárulta Gyurcsány ördögi tervét
Íme a leleplezés.

Aktuális

117 kilométer túra a tökéletes fényképért
Dave Morrow három napos túrára indult a hegyekben azért, hogy elkészítsen néhány régóta vágyott fotót.

Fricz Tamás blogja

Jourová asszony, ön viccelt? Mert nagyon nem tudtunk röhögni!
Itt már nem csak arról van szó, hogy Věra Jourová távozzon a pozíciójából.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!