De nem csak fehérgallérosok állnak sorban pénzért Strasbourgban. Egy tíz évre ítélt gyilkos is nehezményezi a börtönviszonyokat, és állítólag neki is kinéz pár millió forint. Korábban a rendőrgyilkos Engel Zoltánnak ítéltek meg több mint hárommillió forintot, amiért fegyőrei nem bántak vele elég figyelmesen. Márciusban még „csak” 450 hasonló magyar beadvány volt az emberi jogi bíróság előtt, több mint egymilliárd forint kártérítési igénnyel, ám mára több ezerre nőtt a keresetek száma. A jogvédők mellett ügyvédi irodák is a meggyötört rabok segítségére siettek. Gyanítom, már letisztult a formanyomtatványuk, épp csak az aktuális nevet, adatokat kell ráírni, aztán be a borítékba, s már csak a bankszámlát kell figyelni, mikor utal az állam. Kicsi munka, nagy haszon. Őrület.
Közben az állam gőzerővel építi-bővíti a börtönöket, hogy csökkentse a zsúfoltságot, de hát a bűnözők sem tétlenkednek, így semmi garancia arra, hogy a jelenlegi, csaknem 150 százalékos kihasználtságot belátható időn belül 100 százalék alá lehetne szorítani. Sőt, a futószalagon születő kártérítési ítéletek vonzó célponttá is tehetik a hazai büntetés-végrehajtási intézményeket: nem kizárt, hogy hamarosan szökésben lévő bankrablók, erőszaktevők és kerékpártolvajok adják fel magukat a rendőrségen a pár milliós bánatpénz reményében.
Tegyük fel, gyorsan elkészülnek az új börtönök, és az egy fogolyra jutó élettér 2,5-ről az előírt három négyzetméter fölé ugrik. Változtatna ez bármin? Aligha. A rabok szinte bármibe beleköthetnek, pereik sikeréhez pedig elég egy szemtelen ügyvéd, és a valamennyiüknél szemtelenebb emberi jogi bíróság. Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes például a nyirkos, penészes falak miatt írt beadványt, mire Strasbourg osztott-szorzott, és megállapította, hogy ez körülbelül hatmillió forintnyi kártérítést jelent. Ha meg nem lesz majd penész, akkor találnak más kekeckednivalót. A 77 embert lemészároló Anders Behring Breivik is az embertelen körülményekre panaszkodott norvég luxusbörtönében, mert hidegen kapta a kávét, és a megszokottnál kevesebb vaj jutott a kenyerére. Hogy ez az emberi jogi bíróság értelmezése szerint mennyibe kerül majd Norvégiának, arról egyelőre nincs hír.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!