Az Autós Nagykoalíció (ANK) és az Autószerelők Országos Egyesülete (AOE) a 2024/2025-ös tanévben is meghirdette az AOE bázis iskolái autószerelő, autószerelő technikus, autóelektronikai műszerész, gépjármű mechatronikus, gépjármű mechatronikai technikus és alternatív járműhajtási technikus tanulói részére a közös rendezésű tanulmányi versenyét, az Autós Szakmák Tanulmányi Versenyét (ASZTV).
Tavaly 113 csapat, azaz 226 tanuló mérte össze tudását az ország minden szegletéből. Az idei tanévben ezt a jelentkezői létszámot sikerült megduplázni, ugyanis 229 csapat, azaz 458 diák vett részt az első fordulón. Újdonság, hogy korosztály szerint két csoportra osztották a szervezők a diákokat, így elindult a „Junior” megmérettetés is. A Junior kategória létrehozását az motiválta, hogy a korábbi évek tapasztalata szerint a felsőbb évesek kerültek tovább a regionális döntőkbe, így a fiatalabbak kimaradtak a gyakorlati feladatokból.

Már az első forduló is hozott némi újdonságot, mivel a korábbi online verzióval ellentétben decemberben minden iskolában papír alapon töltötték ki a diákok a teszteket a szervezők felügyelete mellett. Hét régióra bontva, minden régió legjobb két csapata jutott tovább a középdöntőbe Junior és 18 év feletti kategóriában. Így összesen 28 kétfős csapat mutatta meg gyakorlati tudását hét helyszínen.
A regionális fordulókon a diákoknak hat állomáson kellett feladatokat megoldani. Az állomásokat a szervezők és a támogatók biztosították, a házigazdák szervizek voltak az ország több pontjáról. „A feladatokat úgy állítottuk össze, hogy az autós szakmák tananyagait a lehető legszélesebb körben lefedjék, ugyanakkor arra is ügyeltünk, hogy a mindennapi munka során is gyakran előforduló problémákkal és feladatokkal találkozzanak a diákok. A különböző korosztályoknak különböző feladatokkal készültünk. A támogatókkal is egyeztetve igyekeztünk a junioroknak ágazati alapozó feladatokat adni, illetve az alap elméleti tudást gyakorlati feladatokkal számon kérni” – mondta Őri Péter, a verseny szakmai szervezője.
Egy működő motorral rendelkező szimulátoron kellett szervizfeladatokat, hibakeresést és alap elektronikai méréseket elvégezni. Tánczos Bence állomásvezető elmondta, hogy a feladatokat nemzetközi szakmai versenyek inspirálták, és úgy érzi, hogy a diákokban félelem van az autóvillamosság tekintetében. A feladattal megmutatta, hogy logikus gondolkodással és alapvető villamos mérésekkel mennyi probléma felismerhető és megoldható. Az állomáson ketten dolgoztak együtt, így fontos volt az időbeosztás és a csapatmunka is.

Az Inter Cars állomásán a csapat egyik tagjának kellett válaszolni elméleti kérdésekre, valamint egy időszakos szervizhez kellett árajánlatot készíteni és alkatrészeket rendelni. A feladattal felmérhető, hogy a diákok mennyire ismerik a munkafolyamatokat, illetve a munkához elengedhetetlen adatbázisokat. Rátonyi Tibor állomásvezető, aki a Q-Service hálózat felelőse kiemelte, hogy a diákok nagy része megfelelően használja az adatbázisokat és keresőket, de a szervizfolyamatok tervezésénél akadtak hiányosságok.
Amíg az egyik versenyző árajánlatot készített a csapattársa autóátvizsgálást és fékszervizt csinált. Az átvizsgáláshoz és szervizfeladatokhoz a járművet mindig a vendéglátó szerviz biztosította a hét helyszínen. A junioroknak teljes átvizsgálást kellett végezni a járműveken. Az kapta a több pontot, amelyik csapat több alkatrészt vizsgált meg, több folyadékot ellenőrzött és több hibát talált az átvizsgálás során.

A pontok szempontjából a szimulátor mellett a motormechanika állomás volt vízválasztó. Minden csapat végzett menetjavítást egy preparált hengerfejen, motorikus alkatrészeket vizsgáltak és mértek meg mikrométerrel. A junioroknak 12 alkatrészt készítettek elő a szervezők, melyeket fel kellett ismerni és elmondták a működési elvét. A 18 év felettieknek egy motoron kellett vezérlést cseréni. Ölbei Zsolt, az állomás vezetője szintén korábbi versenyző volt, a feladatok összeállításában is nagy szerepet vállalt. A diákoknak a valós munkahelyzetek szimuláláshoz több hibát is elrejtett a feladatban, hogy felmérhető legyen a problémamegoldó képesség. Mivel két diák vett részt egyszerre a feladatmegoldásban, így mérhető volt a csapatmunka és feladatmegosztás is.
A Hella állomásán Kovács Attila egy fényszóró-beállítási és diagnosztikai feladattal készült a diákoknak. Az állomásvezető minden alkalommal kiemelte, hogy azok a csapatok voltak sikeresek, akik jól gondolkodtak rendszerben, a jármű alrendszereit és azok összekapcsolódását is jól ismerik. A diagnosztikai eszközök a mindennapok részét képezik a műhelyekben, így azok magabiztos használata elengedhetetlen a gyors és precíz munkavégzéshez.

Idén először volt gumiszerelési és centrírozási feladat a Marso jóvoltából, akik egy mobil gumiszerelő állomást biztosítottak mind a hét helyszínen. A diákok egy tesztlapot töltöttek ki, majd elvégezték a szerelési feladatokat. Habár speciálisan gépen kellett dolgozni, a fiatalok jól alkalmazkodtak a helyzethez és a pontozólapok alapján a legnagyobb átlagpontszámot itt érték el a versenyzők. Az eredményhirdetés során a versenyzők és felkészítő tanárok meghallgatták a zsűri és a szervezők értékelését. Knezsik István, az Autós Nagykoalíció és az MGE elnöke biztatta a diákokat, hogy a szakmában helyezkedjenek el, találják meg az autójavítás jövőjében azt a területet, melyet a legjobban tudnak végezni.

„Fontosnak tartjuk, hogy minél szélesebb körben lássák a diákok, hogy olyan szakmát birtokolhatnak, amely már túlmutat azon a képen, amit korábban az autójavításról festettek. A modern technika nagymértékű digitális rátermettséget vár el a szakemberektől, a különböző hajtásláncok pedig lehetőséget adnak új technológiák és karbantartási eljárások megismerésére. A járműben található kommunikációs hálózatok pedig leginkább egy informatikusi beállítottságú, de a gépjárműben található alrendszerek működését jól ismerő szakembert követelnek. A mechanikus szerelések pedig továbbra is megmaradnak, hiszen a karosszéria, futómű és fékrendszerek továbbra is aktívan igénylik a kétkezi munkát. Ha pedig valaki tovább szeretne tanulni és lépni a ranglétrán, arra is van lehetőség: egy jó diagnoszta vagy akár szervizvezető is válhat azokból, akik kellő tapasztalatot gyűjtenek össze és nem hátrálnak meg a tanulástól. A műhelyek tárt karokkal várják a fiatal szakembereket. Egy ilyen versenyen a vállalkozóknak és a szakmát kiszolgáló cégeknek lehetősége nyílik találkozni a jövő szakembereivel, a regionális középdöntőkön pedig kifejezetten a környékbeli fiatalokkal beszélgethetnek. Ez kiváló lehetőség a tanulóknak is, hogy megismerjék lehetőségeiket. Találkozunk március 24–25-én a győri Széchenyi István Egyetemen, a verseny döntőjén” – zárta gondolatait Knezsik István.

A tanulmányi verseny döntőjét a Széchenyi István Egyetemen tartják a szervezők. Ez lesz a második alkalom, hogy a győri felsőoktatási intézmény ad helyet az Autós Szakmák Tanulmányi Versenye döntőjének. A támogatók és szervezők itt új feladatokkal várják a diákokat, hogy a kétnapos verseny végén kiderüljön, mely csapatok az ország legjobbjai.

