A köztévé működési, gazdálkodási hibáit orvosoltatná az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által feltárt szervezeti és működési hibák, gazdálkodási hiányosságok mielőbbi orvoslására szólítja fel hétfői közleményében a Magyar Televízió Közalapítvány Ellenőrző Testületének (ET) elnöke a kuratóriumot és annak elnökségét.

MNO
2007. 12. 17. 9:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két fórumot „különösen a reá ruházott közfeladat ellátásával és a közpénzek felhasználásával szorosan összefüggő társadalmi nyilvánosság feltétlen biztosítására, az Állami Számvevőszék által a jelentésben javasolt intézkedések haladéktalan megtételére” hívja fel Jaczkovics László. Emlékeztet arra, hogy az ÁSZ „különösen elmarasztaló megállapításokra jutott” – az általa vezetett testület korábbi megállapításaihoz hasonlóan – a Magyar Televízió Közalapítvány szervezeti és működési szabályozottságával és nyilvánosságával, gazdálkodásával, illetve a Magyar Televízió Zrt. székházprojektjével kapcsolatosan.

Jaczkovics elmondta: a nap folyamán levélben fordult Czeglédi László kuratóriumi elnökhöz. A dokumentum konkrét kéréseket nem tartalmaz, de egy másodpercig sem lehet kétséges, hogy mi a feladat, hiszen a korábbi ÁSZ-vizsgálatok és ET-anyagok egyértelművé teszik a teendőket. Czeglédi közölte: nincsen tudomása a levélről, így annak tartalmáról sem tud nyilatkozni.

A napokban közzétett összegzés szerint a médiatörvény és a nemzeti hírügynökségről szóló törvény hiányosságait állapította meg az Állami Számvevőszék csütörtökön közzétett jelentésében, amelyben a közszolgálati feladatok és a végrehajtáshoz szükséges források meghatározását sürgetik. Az ÁSZ megállapította, hogy a jelentősnek minősíthető erőforrás-felhasználás indokoltságának, eredményességének egyértelmű megítélését nem teszik lehetővé a médiatörvény és a nemzeti hírügynökségekről szóló törvény szabályozási hiányosságai és ellentmondásai.

A számvevőszék szerint a két törvény nem határozza meg konkrétan a közszolgálati feladatokat és az azokhoz kapcsolódó forrásokat, ezért az állam nem a feladatokat finanszírozza, hanem a szervezetek működését.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.