A MÁV magyarázatot kér a leszállított utasok miatt

Hétfőn levélben kér magyarázatot a MÁV vezérigazgatója az osztrák vasúti társaság vezetőjétől a Liszt Ferenc Eurocity-n történtek miatt. Szombaton délelőtt körülbelül 150 embernek kellett leszállnia a vonatról Hegyeshalomnál, mert az osztrák jegyvizsgáló nem vállalt felelősséget az utasok biztonságáért.

MNO
2007. 12. 16. 15:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

ŐA leszállított utasok végül egy későbbi személyvonattal érkeztek meg Bécsbe, egy másik pályaudvarra. A Liszt Ferenc Eurocity is 75 perces késéssel futott be.

Az osztrák kalauz úgy látta, hogy túl sokan vannak a szerelvényen, és tömött vonatot nem engedhet át a határon.

Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője elmondta, hogy sem a hazai, sem a nemzetközi szabályzat nem írja elő, hogy hányan lehetnek a vonaton. A Liszt Ferenc Eurocity egy fakultatív helybiztosítást nyújtó járat. Vagyis az is utazhat rajta, állva vagy az üresen maradt helyeket elfoglalva, aki csak menetjegyet váltott rá. Ezen a járaton egyébként közel sincsenek annyian, mint például egy átlagos péntek délután, a gyorsvonatokon – mondta Sigulinszki Tibor.

Azt, hogy a szombaton leszállított utasok élnek-e valamilyen jogorvoslati lehetőséggel, még nem tudni. A vonaton egyébként több tucat újságíró és a magyar vasúttársaság képviselői is ott voltak, mert a MÁV Start egy bécsi kirándulással egybekötött sajtótájékoztatót tartott.

A magyar vasúttársaság vezetője hétfőn levélben kér magyarázatot az osztrákoktól, hogyan lehetséges, hogy fizető utasokat leszállítanak.

(hirextra.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.