A szocialista politikus elmondta: örülnek annak is, hogy az államfő egyetértett azzal: elengedhetetlenek a változások és az átalakítás az egészségügyben. Schvarcz Tibor valós felvetésnek nevezte az államfő kérdéseit a szelekcióval és a fejkvótával kapcsolatban, és úgy vélte, ezen lehet javítani. Sólyom Lászlónak az előzetes számításokat hiányoló felvetésével kapcsolatban ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy erre a modellre nem lehet háttérszámítást készíteni, hiszen, mint mondta, ez egy unikális modell. Ilyen modell még sehol nincs, minden ország a maga modelljét valósítja meg – fűzte hozzá.
(MTI)
Az ukrán biztonsági szolgálat embere a Sebestyén József haláláról hazudó férfi
