Éger István sajtótájékoztató keretében számolt be újságíróknak a Magyar Orvosi Kamara évértékeléséről és a hétfőn elfogadott több-biztosítós törvénnyel kapcsolatos kamarai álláspontról: „nem fogunk együttműködni abban, hogy ez a törvény valaha is alkalmazhatóvá váljék”!
A kamarai elnök megjegyezte: a jövő évi költségvetési törvényben a nyugdíj- és az egészségbiztosítási járulékok közötti arányt a nyugdíjbiztosítás javára eltolják több százmilliárd forintos nagyságrendben, miközben a 2006. szeptemberi 50 százalékos járulékemelésből sem látott semmit az egészségügy. Több pénz nem lesz, sőt tovább folytatódik a forráskivonás.
A kormányprogrammal nem korreláló, kierőszakolt, üzleti biztosítást lehetővé tevő törvényt fogadott el hétfőn a parlament. Sokan teszik fel a kérdést, mit szól ehhez a MOK – előzte meg az újságírók kérdését Éger István.
Nos, azon kívül, hogy – tudjuk kik –, megnyomták a gombot, s ezért a tettükért életük végéig felelősséggel tartoznak, ez az aktus önmagában nem jelent túl sokat. Azért nem, mert egy kimunkálatlan és működésképtelen törvényt fogadtak el. Alapvetően rossz irányba próbálják fordítani Magyarországot, de ebben nem lelnek partnerre a Magyar Orvosi Kamarában – vélekedett Éger.
„Nem fogunk együttműködni abban, hogy ez a törvény valaha is alkalmazhatóvá váljék! Mind a jelenlegi, mind a most elfogadott törvényből következő rendszer szakmailag és morálisan is elfogadhatatlan, ezt a kamara mindvégig ellenezte, s ezután sem fog behódolni. A végrehajtásban ott fogunk ellenállni, ahol csak tudunk!” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy várható e sztrájk az egészségügyben jövőre, Éger István azt válaszolta: a MOK bármely olyan törvényes kezdeményezéssel egyet fog érteni, amellyel megakadályozható ennek a rendszernek az életbe lépése. Külön nem fordul sem az Alkotmánybírósághoz, sem a köztársasági elnökhöz, hiszen ezt már megtette akár a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal tagszervezeteként, akár a MOSZ keretében a Liga Szakszervezetek tagjaként.
(mok.hu)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.