Elismerés Ékes Ilonnának és Gaudi-Nagy Tamásnak

Az alapvető emberi és alkotmányos jogok védelmében nyújtott tevékenységéért Ékes Ilona és Gaudi-Nagy Tamás vehette át pénteken Budapesten az idén harmadik alkalommal kiosztott Polgári Magyarországért Díjat. Az elismerést a tavalyelőtt, elsőként kitüntetett Mádl Dalma nyújtotta át a díjazottaknak.

MNO
2007. 12. 14. 16:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Egy rendes, polgári keresztény világban nincsen helye a sztárkultusznak”, a köszönetnek azonban mindenképp azok felé, akik úgy építik önmagukat, hogy azzal közösségüket is szolgálják – hangsúlyozta Balog Zoltán országgyűlési képviselő, a kuratórium elnöke.

Emlékeztetett arra: az elismerés alapításakor határoztak úgy, hogy a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, közösségüket építő embereket tüntetik ki a plakett és az oklevél mellett – most megosztva odaítélt – egymillió forintos díjjal.

Ékes Ilona laudációjában elhangzott, hogy a civil társadalmat már több mint egy évtizede szervező fideszes országgyűlési képviselő a tavalyi „forró ősz" során felkereste és segítette azokat az előzetes letartóztatásban lévőket, sebesülteket, akikkel méltatlanul bántak”. Máig tevékenykedik azért, hogy a jogi és anyagi mellett, erkölcsi kárpótlást is kapjanak ezek az emberek. Az elismerés átvétele után a díjazott azok teljesítményére hívta fel a figyelmet, akik neki hátteret nyújtva adtak lehetőséget e teljesítményre.

Gaudi-Nagy Tamás évek óta nyújt jogászi segítséget az állam által elkövetett jogsértések áldozatainak; a tavaly őszi történések miatt bíróság elé kerültek közül számosaknak nyújtott, nyújt ingyenesen védelmet – hangzott el. Az elismerésért köszönetet mondó – és a félmilliós díjat a tavaly októberi megmozdulásokon súlyos sérüléseket szenvedett két résztvevőjének felajánlva – Gaudi-Nagy Tamás arról beszélt, hogy ez a tevékenység "nemzeti önvédelmünk egyik legfontosabb eszköze".

„Az emberi jogok területén is válsághelyzet van Magyarországon” – jelentette ki a bő egy évvel ezelőtti eseményekre célozva. Kiemelte azt is, semmiféle garancia nincs arra, hogy nem ismétlődhetnek meg az akkor történtek. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője az eseményen arról beszélt „a polgári Magyarország valahol ott van, ahol civil kurázsi van”, és fontosnak nevezte, hogy ne csak egy-egy alkalommal lángoljon fel, hanem a mindennapokban is jelen legyen a „polgári bátorság”.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.