Gaskó István elmondta: azért döntöttek így, mert az Országgyűlés hétfő esti igen döntése megértette velük, hogy azzal a kormánnyal, amely ezt a szégyenteljes döntést vállalta, ott a szakszervezeteknek esélyük sincs céljuk elérésére.
Hozzátette: másrészt azért döntöttek a sztrájk leállítása mellett, mert fontosnak tartják a karácsony nyugalmát, a munkavállalókért, azok családjaiért, illetve a társadalmi béke megóvásáért érzett felelősséget. Gaskó István kiemelte: az új helyzet azonban új törvényes eszközök használatát tette szükségessé, amellyel megakadályozhatják, hogy a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeit sértő jogszabályok hatályba lépjenek.
Ezért a Munkástanácsok és a Liga úgy döntött: felkérik a köztársasági elnököt, hogy éljen alkotmányban biztosított eszközeivel az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban.
A szakszervezetek egyúttal az Alkotmánybírósághoz fordulnak, valamint ügydöntő népszavazást is kezdeményeznek, hogy megakadályozzák a magántőke bevonását az egészségbiztosítás rendszerébe.
Hajnaltól menetrendszerinti vonatközlekedés
A kedd hajnali üzemkezdettől az elővárosi vonatok menetrend szerint közlekednek, a távolsági és az InterCity vonatoknál kisebb késések még előfordulhatnak a délelőtt folyamán – közölte a MÁV sajtófőnöke. Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a vasúttársaság hétfőn este tízkor megkapta az értesítést a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetétől, hogy a sztrájkfelhívást hivatalosan visszavonták, a munkabeszüntetést nem folytatják.
Ezt követően a szakemberek egész éjjel azon dolgoztak, hogy a kedd hajnali üzemkezdetre visszaálljon a menetrend szerinti közlekedés – tette hozzá. A sajtófőnök tudatta, hogy a nemzetközi vonatok közül a sztrájk idején több vonat nem érkezett meg, így a nemzetközi vonatközlekedés helyreállítása hosszabb időt vesz igénybe. A tehervonatok is folyamatosan állnak vissza menetrendjükbe.
Az utasok tájékoztatására elmondta, hogy a MÁV-START a sztrájk idején fel nem használt előváltott menetjegyeket meghatározott feltételek mellett visszaváltja.
(mti)