Döntését és annak előzményeit Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese levélben írta meg az SZDSZ salgótarjáni tagjainak. A távirati iroda birtokában lévő levél azt tartalmazza: az országgyűlési választásokra készülve az SZDSZ választókerületi elnöki tisztséget hoz létre, az elképzelések szerint ezek az elnökök lesznek a képviselőjelöltek 2010-ben. A salgótarjáni ügyvivők október végén Ercsényi Ferencet, a párt Nógrád megyei elnökét választották meg erre a posztra, Gusztos Péter a megbeszélésre nem kapott meghívót, a döntésről pedig úgy értesült, hogy ő érdeklődött. „Az eljárás üzenetét értem, a döntést tudomásul veszem” – fogalmaz a levélben Gusztos Péter, aki időközben a Győr-Moson-Sopron megyei választmánynál kért és kapott egyéni tagságot.
A szabad demokrata országgyűlési képviselő elmondta: „Nehéz döntés volt. Az egyéni tagságot átmeneti formának választottam. Nem tudom, hol fogok indulni 2010-ben, de ebben a ciklusban mindenképpen feladatom marad a salgótarjáni ügyek képviselete”. Gusztos Péter 2006-ban országos listán szerzett mandátumot, de ő volt az SZDSZ képviselőjelöltje a salgótarjáni választókerületben, 13 évig volt a salgótarjáni csoport tagja. Ercsényi Ferenc, a párt nógrádi elnöke a távirati iroda megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyről, mindössze annyit mondott: a hír igaz, de nem akarja kommentálni.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.