Győr a kormány forráselvonása miatt ingatlanokat értékesít

Nagy értékű ingatlanok eladásáról döntött a győri közgyűlés. Mivel a várostól idén 3 milliárd forintot vont el a kormány, és a jövő évben is újabb megszorításokra kell készülniük, a fejlesztéseket ezért a használaton kívüli létesítmények értékesítésével szeretnék megvalósítani. Legalább 1 milliárd forintos bevételt remélnek az értékesítésekből.

MNO
2007. 12. 29. 16:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kalapács alá kerül a győr-likócsi gokartpálya, amelynek a kikiáltási ára 300 millió forint. Az évtizedeken át autó- és motorversenyeknek helyszínt adó sporttelep mára kihasználatlan, behajtani is tilos rá. 100 millióval kevesebb a bácsai sportlőtér becsült értéke, de licitálni lehet a reformok következtében megüresedett Hermann Ottó utcai speciális szakiskola épületére, több Batthyány téri irodahelyiségre és a város tulajdonában lévő csónakházra is, amelynek állaga ugyancsak megromlott, de az önkormányzat szerint sporttevékenységre igénybe vehető.

A város ugyancsak a bevételei növelése céljából 5000 önkormányzati bérlakása közül megvételre ajánl 2700-at a mostani bérlőknek. Ezek értéke eléri a 30 milliárd forintot. A befolyó bevételt a megmaradó lakásokra forgatják vissza.

A város korábban már értékesítette három egykori háborús bunkerépületét is, amelyek eladásából 1,5 milliárd forintos bevételre tett szert. A győri önkormányzatnál úgy látják, bár a kormány megszorításai egyre nehezebb helyzetbe sodorják a városi költségvetést, az intézmények stabil működtetéséről és a tervezett beruházásokról semmilyen körülmények között nem szabad lemondaniuk.

(hirtv.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.