A Nyitott szemmel című kampány óriásplakátjain, illetve az újsághirdetésekben a párt logója mellett megjelenő vörös színű kereszt azt az asszociációt kelti, mintha a világszervezet vagy annak magyarországi egysége szintén támogatná a párt elképzeléseit. – Soha semmilyen politikai kampányhoz nem engedélyeztük védett szimbólumunk használatát, de a mostani esetben erre ráadásul nem is kértek tőlünk felhatalmazást. Arra még nem volt példa, hogy politikai célból a megkérdezésünk nélkül bárki is felhasználta volna a jelképet. Különösen kínos ez azért, mert a Magyar Vöröskereszt egyáltalán nem vesz részt a pártpolitikában, és soha semmilyen pártpolitikai állásfoglalást nem tett – nyilatkozta lapunknak a szervezet magyarországi főigazgatója, Czimbalmos Ágnes.
Bodacz Balázs
(Részletek a Magyar Nemzet 2007. december 14-i számában)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.