Késéssel kezdődnek a félpályás útlezárások

Kisebb-nagyobb, egyes helyeken többórás késéssel kezdődnek a hétfő reggelre szervezett félpályás útlezárásos tiltakozások - jelentették az ország több megyéjéből.

MNO
2007. 12. 17. 8:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Civilek a Nemzetért mozgalom hétfő reggel hét órától hirdetett forgalomlassító tiltakozást a 41-es főút Apagy környéki részére és a Nyíregyháza előtti körforgalomra, azonban fél óra elteltével is csak néhány jármű ácsorgott az apagyi szakaszon. Somogy megyében kétórás csúszást jeleztek a szervezők, akik reggel hét órától Kaposvár és Siófok belterületén hirdettek félpályás útlezárást. Azt már korábban bejelentették, hogy a Siófok vonzáskörzetében eredetileg három helyszínre is tervezett tüntetésből a csúszós utak miatt csak Siófok belterületén lesz demonstráció.

A harmadik somogyi helyszínen, a 68-as főúton, Nagyatád 39. km szelvényétől az Ötvöskónyi felé vezető úton, a tervek szerint 8 órától kezdődött volna a félpályás útlezárás, itt is később várható a kezdés. Két órával a meghirdetett időpont után kezdődik Eger belvárosában a hétfőn reggel 8 órától délután 2 óráig hirdetett tiltakozó akció. Karsai Ferenc, a Magosz Heves megyei elnöke a távirati irodával közölte: a Hatvanból induló gazdák 10 órára érnek Egerbe. A Nógrád megyei gazdák a szombati budapesti nagygyűlésen vettek részt, a megye területén nem szerveztek útlezárást hétfőre – mondta Varga Mihály, a Magosz Nógrád megyei elnöke.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.