Két, engedély nélkül tüntetőt előállítottak a Parlamentnél

Biztonsági okokból forgalomkorlátozásokat vezetett be hétfő este a rendőrség a Parlament környékén - mondta el a BRFK szóvivője. A Vértanúk terén gyülekező tüntetők később a Parlament elé vonultak, hogy az egészségbiztosítási törvény elfogadása ellen tiltakozzanak. Két demonstrálót a rendőrség előállított.

MNO
2007. 12. 18. 6:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselői irodaház felől terelésre kell számítaniuk az autósoknak, míg az épület másik oldalán nem lehet felhajtani a pesti alsó rakpartról – fogalmazott Tafferner Éva.

A szóvivő kérdésre válaszolva azt mondta: az ideiglenes intézkedést az Országgyűlésben tartandó szavazás és a Vértanúk terén zajló néhány demonstráció miatt rendelték el.

Mint arról a Hír Televízió beszámolt, tüntetők gyülekeznek egy bejelentett demonstrációra a Vértanúk terén, ami közel van a Parlamenthez. Később a harmincfős csoport átvonult a a Parlamenthez és az egészségbiztosítási törvény elfogadása elleni tiltakozott.

A csoportot a rendőrség négyszer szólította fel a távozásra, erre szinte valamennyien elhagyták a Kossuth teret, legfeljebb tíz ember maradt a Vértanúk tere környékén. A helyszínen mintegy ötven rendőr sorakozott fel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint két embert előállítottak; egyiküket garázdaság miatt, egy másikat személyazonosság megállapítása céljából. Három fővel szemben szabálysértési eljárás indult.

(mti, hír TV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.