A 13 fős testületnek öt kormánypárti és két ellenzéki tagja volt jelen az ülésen – mondta Horváth Gyula, a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottságának szocialista alelnöke. Két kormánypárti pedig előzetesen jelezte távolmaradását.
Horváth Gyula beszámolt arról, hogy a Nyugati pályaudvar térségét érintő előterjesztésről a vitát lefolytatták, a szavazásban azonban nem vettek részt az egyébként a teremben tartózkodó ellenzékiek. Így határozatképtelenség miatt nem tudtak döntést hozni – tette hozzá. A politikus megjegyezte, hogy a közgyűlés csütörtökön ettől függetlenül még dönthet ez ügyben.
Ughy Attila a szervezet fideszes elnöke elmondta, hogy az ülés elején jelezték, hogy hiányosnak, felelősségteljes döntéshozatalra alkalmatlannak tartják a városvezetés előterjesztését. A politikus szerint ugyanis az anyag az úgynevezett településrendezési szerződést sem tartalmazza. Ez azt rögzítené, hogy az állam és a Pólus Holding milyen beruházást vállal a területen.
Egyebek közt rendezetlen a Ferdinánd híd sorsa. A tervezők ezt elbontanák, s helyére alagutat javasolnak, aminek a költségét valakinek fedeznie kell – jegyezte meg. A politikus hozzátette, hogy a határozatképességet nem az ellenzéknek, hanem a kormánypártoknak kellene biztosítani. A bizottság néhány hete már foglalkozott a kormányzati negyed szabályozási terveivel. Akkor egy-egy kormánypárti elutasító, illetve tartózkodó szavazat miatt elutasították a javaslatot.
(MTI)