Még nem érkezett meg a törvény – Sólyomnak öt napja lesz dönteni

Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény még nem érkezett meg a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz - közölte Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője szerdán az MTI érdeklődésére.

MNO
2007. 12. 19. 13:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt; a szavazáskor 204-en voksoltak igennel, 168-an nemmel, Gyenesei István független képviselő pedig egyedüliként tartózkodott.

Kumin Ferenc elmondta: mivel a törvény kihirdetését sürgősséggel kérte az Országgyűlés, ezért az államfőnek a hivatalba érkezéstől számított öt napja van arra, hogy döntsön. Mint mondta, Sólyom László háromféleképpen dönthet: egyrészt aláírhatja a törvényt, amit azután kihirdetnek.

Dönthet úgy is, hogy előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól – mondta a főosztályvezető, majd folytatta: a köztársasági elnöknek akkor kell az alkotmányossági vétóval élnie, ha a törvényben alkotmányellenes rendelkezést talál.

Az államfő ezeken kívül élhet még a politikai vétó jogával, azaz megfontolásra visszaküldheti a törvényt az Országgyűlésnek; ezt bármilyen egyéb, azaz nem alkotmányossági kifogás esetén megteheti – mondta.

Kumin Ferenc emlékeztetett arra: ha az Országgyűlés a politikai vétó után újratárgyalta a törvényt, utána az elnök már nem emelhet kifogást ellene, és három napja van arra, hogy aláírja azt.

A főosztályvezető kiemelte: az államfő a törvénnyel nem akkor találkozik először, mikor beérkezik a hivatalhoz, hanem már sokkal korábban megkezdte a tájékozódást az ügyben.

Az egészségbiztosítási reform kapcsán járt a hivatalban először Molnár Lajos volt, majd Horváth Ágnes jelenlegi egészségügyi miniszter, legutóbb pedig Kincses Gyula egészségügyi államtitkár tájékoztatta az elnököt a törvény végső változatáról – emelte ki.

Hangsúlyozta azt is, az államfő rajtuk kívül még független, nem kormányzati szakértőkkel, valamint az Állami Számvevőszék elnökével is konzultált.

Sólyom László azt a folyamatot is nyomon követte, ahogy a parlamentben a módosító indítványok hatására változott a törvényjavaslat – jegyezte meg Kumin Ferenc.

MTI

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.