A Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított székelyföldi árvaházak és nappali iskolák diákjainak tartottak karácsonyi ünnepséget a parajdi sóbányában. A sóbánya kápolnájában a gyermekek pásztorjátékkal emlékeztek Jézus születésére. Fellépett Ákos is a Vivat Bacchus! énekegyüttessel közösen.
Az ünnepségen magánemberként részt vett Orbán Viktor is a családjával. Orbán elmondta, hogy nyáron volt Böjte atyának az egyik ilyen árvaházában, és akkor az atya meghívta karácsonyra. „Szerzett az atya nekünk egy szép karácsonyt” – fogalmazott Orbán Viktor.
A Baptista Szeretetszolgálat szervezésében ezer darab ajándékcsomag érkezett magyarországi családoktól. Az árvaház- és iskolahálózat alapítója, Böjte Csaba azt mondta: mindenkit meghallgatnak, aki segítséget kér. „Igazából ez úgy van, hogy én szeretnék egy nagy-nagy fa lenni, amire az ég madarai, ha akarnak leszállnak, megpihennek. Tehát, hogy mondjam, nem mi válogassuk, hanem aki akar, jelentkezik, segítséget kér és megindokolja, akkor mi elmegyünk és megnézzük a helyszínen, hogy tényleg mi a gond, és ha reális az az igény, akkor próbálunk válaszolni rá” – mondta el a ferences szerzetes.
A jótékonykodásban a fővárosi tűzoltók is részt vettek, akik három mikrobusznyi ajándékot hoztak. Küldöttségük elmondta: a testület egész évben gyűjtötte azt a sok zsák játékot, amelyet most átadtak.
(hirTV)