Éberhardt Gábor elmondta: sikerült felkészülniük a schengeni csatlakozásra. A három hónapja próbaüzemben működő Schengeni Információs Rendszer (SIS) eddig több mint háromszázszor jelzett találatot a kirendeltség illetékességi területén, azaz ennyiszer talált olyan személyt, akit az uniós országokban valamilyen okból keresnek. Ez az eredmény kiemelkedően jónak számít más külső határokhoz képest is – hangsúlyozta a kirendeltség vezetője, utalva arra, hogy a schengeni csatlakozás pillanatától, vagyis éjféltől az unió külső határaként szolgál Magyarország szerbiai, horvátországi, romániai és ukrajnai határszakasza.
Maga a csatlakozás már nem okoz észlelhető változást az utasforgalomban, mostanra ugyanis már megtörténtek a fejlesztések, az intézkedési, valamint a jogszabályváltozások is – hangsúlyozta Éberhardt Gábor.
A határőrség és a rendőrség Csongrád megyei integrációjáról Varga Mihály, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság személyügyi szolgálatának vezetője elmondta: a szegedi, a kiszombori és a nagylaki kirendeltség teljes állományát, csaknem 740 határőrt átvesznek a rendőrséghez, de nem töltik fel velük a megyében levő üres rendőri státuszokat. Jelezte: a testületen belül a határőrök továbbra is önálló csoportot alkotnak, és a schengeni külső határ védelme érdekében továbbra is határrendészeti feladatokat látnak majd el.
(mti)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.