„Súlyos hátrányba kerülhet a szombathelyi Markusovszky Kórház”

Súlyos hátrányba kerülhet a szombathelyi Markusovszky Kórház, végső soron pedig Szombathely város és Vas megye egészségügyi ellátásának színvonala kerülhet veszélybe, ha a megye legnagyobb kórháza továbbra is a helyi politika ütközőpontjában marad - hangoztatta sajtótájékoztatóján szerdán Marton Zsolt, a Fidesz szombathelyi önkormányzati frakciójának vezetője.

MNO
2007. 12. 19. 18:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Marton Zsolt szavai szerint az egészségbiztosítási rendszer átalakítása után a kórházak közötti verseny mind országosan, mind pedig regionális szinten eddig soha nem látott mértékben ki fog éleződni. Ugyanakkor a következő időszak beígért egészségügyi fejlesztési forrásainak lehívhatósága, elérhetősége meglehetősen bizonytalan.

„Ebben a versenyhelyzetben semmilyen olyan politikai szembenállás nem engedhető meg, akár különböző pártállású önkormányzatok között, amelyek azt közvetítik, hogy a Markusovszky Kórház környékén problémák vannak” – mondta. Hozzátette: mindez ugyanis veszélyezteti a kórház „egészségügyi piaci helyzetét és veszélyezteti a forráselosztás lehetőségét” is.

„A környékünkön lévő kórházak (...) csak arra várnak, hogy mikor roppanthatnak meg egy régióban működő instabil kórházat, ha látják az ottani politikusok, hogy probléma van, akkor mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy elszívják innen a forrásokat, elvigyék tőlünk a betegeket, ezzel pedig évtizedekre megpecsételődik a kórház sorsa” – jelentette ki.

Marton Zsolt arra a vitára utalt, amely a Fidesz vezette megyei önkormányzat és a szocialista vezetésű szombathelyi önkormányzat között zajlik. A megyei jogú város ugyanis az önkormányzati törvény egy passzusára hivatkozva szerette volna átvenni a megyei kórház működtetését, a megye viszont nem adta át legnagyobb intézményét. Helyette megszűntette a Markusovszky Kórházat és szentgotthárdi székhellyel új intézményt hozott létre, majd néhány hónappal később az intézményt száz százalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társasággá alakította át. A vita a bíróságon folytatódott. Néhány hete már úgy tűnt, megegyezés születik a kórház ügyében, de a felek közül egyik sem akar elsőként lépni, valójában megegyezni.

A Fidesz szombathelyi frakcióvezetőjének szavai szerint azonban „ideje lenne elásni a csatabárdot”, mindenkinek meg kell tennie a maga érdekkörében ami ehhez szükséges. „Ipkovich Györgynek, Szombathely polgármesterének mint kormánypárti képviselőnek rendkívül nagy felelőssége van ebben a kérdésben, hiszen lobbiznia kell a kórház érdekében, a fejlesztési forrásokért, de a városi önkormányzat anyagi támogatását sem lenne célszerű megvonni egy ilyen helyzetben” – fűzte hozzá.

Marton Zsolt hangsúlyozta: a Fidesz szombathelyi önkormányzati frakciója kész mindent megtenni a helyzet megoldásáért, kész közvetíteni a felek között, de most kénytelen „megkondítani a vészharangot”, mert a szombathelyi és Vas megyei polgárok egészségügyi ellátása a tét.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.